Hiányos tudásúak a duális képzésre jelentkezők: változtatnának a cégek és az egyetemek

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) állásfoglalása szerint pozitívum, hogy létezik gyakorlatközpontú szakemberképzési lehetőség, de szerintük nagyon alacsony tudásszinttel kerülnek a fiatalok a felsőoktatásba, ami a gyakorlati képzést is megnehezíti.

  • Eduline
Fülöp Máté

64 nagyvállalat és 7 oktatási intézmény tanácskozott az EJMSZ hívására, hogy megosszák eddigi tapasztalataikat a duális képzésről - írja az EJMSZ keddi közleménye. A német mintára bevezetett képzésről, újszerűségéről és gyakorlatorientáltságáról önmagában jó véleménnyel vannak, ám számos szabályt megváltoztatnának:

  • A legégetőbb kihívás a közoktatás teljesítményének növelése a természettudományi, műszaki és informatikai, valamint a matematika területeken. Ennek érdekében a tanárképzésben is üdvözölnének változtatásokat, hogy élményközpontúbb órákat tartsanak a diákoknak.
  • A különböző szakmáknál a gyakorlati képzés szabályai megegyeznek, ez rugalmatlanná teszi a rendszer arra, hogy a legjobb képzést kapják a tanulók. Szeretnék, ha figyelembe vennék az iparági sajátosságokat.
  • A hallgatókat oktató vállalati mentorok kieső ideje, a számukra fizetendő pluszjuttatások ne csak a cégeket terheljék, ezért adó- és járulékkedvezményeket szeretnének.
  • Duális képzési központok kialakítására tettek javaslatot, ahol a kisebb és nagyobb vállalkozások a felsőoktatási intézményekkel tarthatják a kapcsolatot, tapasztalatot és tudást cserélhetnek.

Ezek az intézmények indítanak duális képzést szeptembertől

Tovább bővülnek a Duális Képzési Tanács (DKT) januári döntését követően a 2016/2017-es tanévben indítható felsőfokú duális képzési lehetőségek. 24 felsőoktatási intézmény hirdet duális képzést és a jelentkezők immár 46 különféle duális szak közül választhatnak, amelyek között 6 mesterképzés is található.

"Még sok munkára van szükség, hogy a duális képzés a hozzáfűzött reményeket valóban beváltsa” – mondta el Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke. A találkozón a Felsőoktatásért felelős államtitkárság is képviseltette magát, emellett az EJMSZ javaslatait eljuttatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.