Ősszel nyit az első magyar szakkollégium Pozsonyban

Pozsonyban szeptemberben megnyílik az első szlovákiai magyar szakkollégium.

  • Eduline
Shutterstock

Az Új Szó szerint Pozsony történelmi belvárosában nyílik meg az intézmény, ahol egy átlagos kollégiumhoz képest jóval magasabb színvonalon várják a diákokat.

A diákok számára képzéseket szervez az intézmény: szemináriumokat, előadásokat, vitaesteket, találkozókat fontos és elismert hazai szereplőkkel és szakértőkkel, nyelvtanfolyamot, valamint vezetői és más képzéseket. A programok mellett fontos elem a diákok bentlakása, az interakció révén történő fejlődés és szocializáció – írja a lap.

Pozsony egyetemein 1500-2000 magyar tanul. Főként adományokból és uniós forrásokból tartják fenn az intézményt.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.