Kétszáz kollégiumi helyet ajánl fel az Ukrajnából menekülőknek az ELTE
Kétszáz kollégiumi férőhelyet ajánl fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az Ukrajnából érkező menekülteknek.
Kétszáz kollégiumi férőhelyet ajánl fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az Ukrajnából érkező menekülteknek.
Eduline
A 2023-24-es tanév hallgatói ösztöndíjára május közepéig lehet pályázni, a nyertesek kilenc hónapot tölthetnek bármelyik akkreditált egyesült államokbeli egyetemen.
Bezzeg Hanna
A Bee Breeders rangsor többéves összesített eredményei alapján világszinten az első ötven közé került a Műegyetem Építészmérnöki Kara.
Eduline
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is online oktatást rendeltek el, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Eduline
A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) hetek óta tart a vizsgálat a Schadl-ügyben nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján.
Eduline
A demonstrációval szolidaritásukat fejezik ki.
Eduline
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több intézetének és tanszékének oktatói is szolidaritásukat fejezték ki a sztrájkrendeket ellen tiltakozó tanárokkal.
Eduline
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több mint háromszáz dolgozója írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amellyel a sztrájkjogért harcoló tanárok mellett állnak ki.
Eduline
„Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2022. február 28-tól jelenléti munkarenddel folytatja a 2021/2022-es tanév tavaszi félévét” – olvasható az egyetem közleményében.
Eduline
Az ELTE Angol-Amerikai Intézetének tagjai is támogatják a sztrájkrendelet ellen tiltakozó tanárokat – erről közleményt is kiadtak.
Eduline
A legtöbb egyetemen február 7-e és 14-re között kezdődött el a második félév. A legtöbb intézményben vége az online oktatásnak, de van, ahol a hibrid formát választották.
Bezzeg Hanna
Bár még alig kezdődött meg a második szemeszter, a tavaszi szünet időpontját már érdemes felírni a naptárba.
Bezzeg Hanna
Jelenléti formában folytatódik a tavaszi félév az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán, február 28-tól kell visszatérniük a hallgatóknak a campusra.
Eduline
Újabb 2022-es rangsort tett közzé a Times Higher Education (THE), most a fiatal egyetemeket hasonlították össze - idén magyar intézmény is a listára került.
Eduline
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen hibrid formában kezdődött meg a tavaszi félév: azokat a csoportos órákat, amelyeken több mint hat hallgató vesz részt, online formában tartják meg.
Eduline
„Ha a közoktatásban az ott dolgozók nem élhetnek munkajogaikkal, állítsuk le egy napra a felsőoktatást” – írja a Facebookon a Veritas Virtus Libertas nevű, szegedi oktatókból és hallgatókból álló csoport, amely így támogatná a sztrájkra készülő pedagógusokat.
Eduline
A Természettudományi és Technológiai Kar Kémia Épületének egyik laboratóriumában történt baleset.
Eduline
Ha úgy érzitek, nem biztos, hogy az idei felvételin összejön az állami ösztöndíjas hely, érdemes megnézni az önköltséges szakok kínálatát is. De mennyit kell fizetni a legnépszerűbb alapszakokért? Megnéztük.
Bezzeg Hanna
Több egyetemen indul óvodapedagógus, gyógypedagógus vagy tanító szak. De vajon melyik felsőoktatási intézményben tanulnak a legjobb teljesítményű diákok? Kiderül a következő rangsorokból.
Bezzeg Hanna
A Z-szak név alatt futó ötéves, természettudomány-környezettan képzés idén indul először.
Bezzeg Hanna