Középiskolások figyelem! Pályaválasztó fesztivállal vár titeket az ELTE
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tizenegyedik alakalommal rendezi meg interaktív pályaválasztó fesztiválját a középiskolások számára.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tizenegyedik alakalommal rendezi meg interaktív pályaválasztó fesztiválját a középiskolások számára.
Az abaújkéri iskolába csaknem négyszáz, többnyire nehéz körülmények között élő gyerek jár, több mint negyven településről.
Tornyos Kata
Nehéz helyzetben vannak a részmunkaidős pedagógusok. Van akinek a januári béremelés után is jóval kevesebb lesz a fizetése, mint amennyi eddig volt.
Tanácstalanság vagy szándékos időhúzás, hogy a Zeneakadémia rektorjelöltjeinek pályázatai közül még egyet sem küldtek meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szenátusának?
Azt nem lehet tudni, hogy mi alapján választották ki az intézményeket, de a kormány 618 millió forintot szán a felújításukra.
Székács Linda
A 48 éves sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt hallgatta ki a rendőrség
Egy alabamai közkönyvtár gyerekrészlegéről eltávolítottak egy mesekönyvet, mert a szerzőt Gaynek hívják.
Napokon belül kezdődik a felvételi a 2024 februárjában induló egyetemi képzésekre. Mutatjuk, milyenek voltak a ponthatárok az előző keresztféléves felvételiben.
Székács Linda
A politikust 300 ezer forintra büntették a kordonbontás miatt, de rajta kívül diákok is kaphattak pénzbírságot.
Hamarosan kijavítják annak a kormányrendeletnek az elírását, amire hivatkozva nyáron 12 millió forintra büntették a Líra könyvesbolt-hálózatot.
Még egy Nobel-díjassal is előfordulhat, hogy egyetemista korában nem ment át egy vizsgán. Ez történt a friss kémiai Nobel-díjas Moungi Bawendival, aki élete első egyetemi kémiavizsgáján megbukott.
2023. november 3-ig pályázhatnak rá az állami ösztöndíjas és önköltséges képzésen tanuló hallgatók.
Székács Linda
A gyerek életét már nem lehetett megmenteni.
Pénteken kezdődik az őszi érettségi, ezért összeszedtünk pár tippet, amik a segítségetekre lehetnek a felkészülés utolsó pillanataiban.
A Belügyminisztérium, az Adom Diákmozgalom és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint sem a zéró tolerancia a megoldás.
Székács Linda
Az elismert tudós a Nobel-díjjal kapcsolatban háromszor is a magyarországi tanárok helyzetéről beszélt. Igaz, nem minden médium találta fontosnak ezt megosztani.
Székács Linda
A megkérdezett tanárok 73 százaléka szerint a diákok rossz magatartása a Covid-19 miatti korlátozások okozta gyenge szociális készségek eredménye.
Gyakorló szakembereknek szóló executive képzésekkel bővül a Corvinus Egyetem kínálata. Mutatjuk, mit is jelent ez pontosan.
A magyar fiú nem jutott messzire a rablás után.
Az egyszülős családban élő gyerekek fejenként 60 ezer forintos támogatást kapnak.