Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Pénteken kezdődik az őszi érettségi, ezért összeszedtünk pár tippet, amik a segítségetekre lehetnek a felkészülés utolsó pillanataiban.
Bár az őszi érettség október 13-án kezdődik, a legtöbbeket érintő tantárgyakból jövő hét hétfőn a magyar nyelv és irodalommal kezdődnek a vizsgák. A következő tippek mindenki számára hasznosak lehetnek, függetlenül attól, hogy mennyire sikerült ez idáig felkészülnötök a rátok váró érettségire.
Fontos a jó időbeosztás
Érdemes úgy készülni az írásbeli érettségikre, hogy előre kigondoljátok, milyen feladattípusra mennyi időt szántok. Ha úgy ültök neki a feladatoknak, hogy tudjátok, mire mennyi időtök van és ahhoz tartjátok is magatokat, akkor elkerülhetitek az egyik leggyakoribb hibát, hogy kicsúsztok az időből, és adott esetben egyes feladatoknak neki sem tudtok már kezdeni. Ezért már otthon is gyakoroljatok úgy, mintha élesben menne a vizsga, és figyeljétek közben az időkorlátokat.
Ismerni kell a segédeszközöket
Persze azt minden érettségiző tudja, hogy milyen segédeszközöket vihet magával, azonban nem mindenki tudja megfelelően használni is azokat. Ha valaki az érettségi napján találkozik a függvénytáblával először, akkor rengeteg idő elmegy lapozgatással, keresgéléssel, ezért azt javasoljuk, hogy a következő napokban mindenképp használjátok gyakorlás közben. Rengeteg extra információt találhattok benne, amit, ha most megjegyeztek, akkor az érettségin lapozgatás helyett már rögtön tudni fogjátok, hol keressétek.
Ez érvényes a számológép használatára is. Szánjatok rá kellő időt, hogy tudjátok milyen gombokat kell lenyomni ahhoz, hogy szinuszt és koszinuszt számoljatok, hogy hogyan állítjátok - ha szükséges - radiánba, és hogy milyen billentyűkombinációkat használhattok a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb számításokhoz.
Mindent írjatok le, ami eszetekbe jut
Főként matematikánál, de más tárgyaknál is fontos lehet, ha a részeredményeket és minden mást is leírtok, ami eszetekbe jut a téma kapcsán. Ne aggódjatok, hogy talán rossz a válaszotok. A hibás megoldásért pontlevonás nem jár, azonban plusz pontokat szerezhettek olyan válaszokkal, amikről esetleg nem is tudtátok, hogy jó, vagy legalább részben jó megoldást írtatok.
Vigyetek magatokkal enni- és innivalót
Semmiképp se menjetek éhgyomorral vagy dehidratáltan vizsgázni. Bármennyire is izgultok, mindenképp egyetek és igyatok az indulás előtt. Előre készítsetek össze egy kis csomagot magatoknak olyan nassolnivalókból, amit magatokkal tudtok vinni az érettségikre. A szőlőcukor már hosszú évek óta a diákok legjobb társa az ilyen megpróbáltatásokon.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.