Őrizetbe vették a kőkerítésnek űtköző sofőrt, aki miatt egy gyerek meghalt egy pesterzsébeti iskolánál

A 48 éves sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt hallgatta ki a rendőrség

A férfit ezután őrizetbe is vették - írja a police.hu.

Az Eduline is beszámolt arról, hogy tegnap egy egy teherautó éppen a pesterzsébeti iskola udvaráról állt ki, amikor nekiütközött a kőkerítésnek. A kerítés ennek következtében rádőlt egy iskolába igyekvő harmadikos kisfiúra és az édesanyjára. A gyerek olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét veszítette. Az édesanyát pedig lábsérüléssel szállították kórházba.

Az intézményben nem rendeltek el tanítási szünetet. A gyerekek az első két órában együtt voltak a tanárokkal és egy pszichológussal. A szülőknek lehetővé tették, hogy ha ragaszkodnak hozzá, kedden hazavigyék és szerdán igazolás nélkül otthon tartsák a gyereküket.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.