Meghalt a 9 éves kisfiú, akire rádőlt a kőkerítés egy pesterzsébeti iskolánál

A gyerek életét már nem lehetett megmenteni.

Egy teherautó éppen a pesterzsébeti iskola udvaráról állt ki, amikor nekiütközött a kőkerítésnek, amely rádőlt a gyerekre és édesanyjára - írja a police.hu. A kisfiú olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét veszítette. Az édesanyát pedig lábsérüléssel szállították kórházba.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője az MTI megkeresésére azt nyilatkozta, hogy a helyszínre érkezett egy esetkocsijuk és egy gyermek-rohamkocsijuk is, de a kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rajta már nem lehetett segíteni.

Nem ez az első eset, hogy iskola környéken történik baj. Nemrég a fóti Garay János Általános Iskola udvarán egy negyedikes kislány esett bele a vízóraaknába. A gyerek testnevelés óra után játszott az udvaron. Rálépett egy vízóraaknára, aminek a fedele megbillent. A gyerek beleesett az aknába. A fedél csúcsa felsértette a mellkasát, és a fejét is beütötte. A negyedikest a baleset után kórházba kellett vinni, ahol a sebét összevarrták, de szerencsére másnap már haza is engedték.Frissítés: Az intézményben nem rendeltek el tanítási szünetet, a Telex megkeresésére Lernyei Ákos, az iskola igazgatója azt mondta, jobbnak tartják, ha a gyerekek együtt vannak a tanárokkal és a pszichológussal az első két órában, ugyanakkor ha a szülők valamelyike ragaszkodik ahhoz, hogy hazavigye a gyerekét, akkor azt akár még szerdán is igazolás nélkül megtehetik.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.