#Egyéb


Csökken jövőre a diákhitel kamata

A Diákhitel Központ (DK) igazgatósága évi 9,5 százalékban állapította meg a diákhitel 2010. január 1. és június 30. közötti időszakban érvényes kamatát - tette közzé a DK szombaton napilapokban. Ez 100 bázisponttal alacsonyabb az előző félévinél (akkor 10,5 százalék volt).


Diákhangok a koppenhágai klímacsúcsról

A December 7 és 18 között megrendezett Koppenhágai ENSZ klímacsúcs alaposan felkorbácsolta a kedélyeket, legyen szó politikáról, médiáról, vagy a különféle szervezetek aktivistáiról. A globális folyamatokkal való elégedetlenségből és a nyomásgyakorlásból az egyetemisták és az ifjúsági szervezetek is kivették részüket.


Tőzsdeiskolák Magyarországon

Ősszel szervezte első magyarországi előadását a világ második legnagyobb tőzsdeiskolája, az izraeli alapítású Tradenet. A gazdasági válság kellős közepére időzített start a jelek szerint nem hátráltatja az Ofer Hava ingatlanpiaci befektető érdekeltségi körébe tartozó céget: már az indulás hetében több tucat hallgató jelentkezett a kizárólag az amerikai részvénypiacra fókuszáló előadás-sorozatra. De nem csak a Tradenet körül nagy az érdeklődés. A 101 Siker Akadémia tőzsdetanfolyamait 2002 óta közel ötezer hallgató végezte el, és a HVG által megkérdezett tőzsdeiskolák mindegyike több száz, némelyike ezer feletti végzett hallgatóval büszkélkedhet.


Módszeres alázás az iskolában: kiből lesz elkövető és kiből áldozat?

Mások megalázása, a módszeres kegyetlenkedés a gyerekek és fiatal felnőttek világának is része. A szakirodalomban bullyingnak nevezett jelenség (talán terrorizálásnak lehetne fordítani) jelen van az iskoláinkban, s bár a kiközösítettek eddig nem rendeztek iskolai vérfürdőt, a kamaszkori öngyilkossági kísérletek előidézője lehet egy ilyen kilátástalan helyzet. Ahogy az az iskolai környezet is, amely eltűri ezt. Jármi Éva pszichológussal, az ELTE-PPK Iskolai Pszichológiai Intézeti Központ oktatójával a hvg.hu újságírója beszélgetett.



Képek: szalagavató helyett gombavató

Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban az érettségi előtt álló diákok nem szalagavató, hanem gombavató ünnepségen vesznek részt. A gimnáziumban öt osztály 155 tanulója fejezi be tanulmányait ebben a tanévben.


Keresztféléves képzések: a sorrendmódosítás határideje január 4.

A keresztféléves képzésekre jelentkezőknek jelentkezésük beadását követően is akadnak még teendőik: a regisztrációs levél alapján mindenkinek, így az e-felvételizőknek is ellenőrizniük kell adataikat, illetve változás esetén módosítaniuk kell azokat. Erre és a hiányzó dokumentumok pótlására 2010. január 4-ig van lehetőség. A jelentkezők emellett egyszer módosíthatják jelentkezési sorrendjüket is.



Reagált a Dunaújvárosi Főiskola a Magyar Nemzet reggeli cikkére

„A Dunaújvárosi Főiskola (DF) működését semmi nem veszélyezteti” – mondta dr. Bognár László az intézmény rektora, a ma reggeli sajtóhírekre reagálva. A Magyar Nemzet szerint négy vidéki felsőoktatás intézmény, köztük a Dunaújvárosi Főiskola, olyan súlyos terheket vállalt magára a PPP beruházásokkal, hogy azok veszélyeztetik az intézmények működését.


Felfüggesztett fogház az osztálytársát halálra verő fiúnak

Halált okozó testi sértés miatt egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetést szabott ki a Fővárosi Bíróság csütörtökön arra a szakközépiskolai tanulóra, aki tavaly januárban úgy megverte osztálytársát a VIII. kerületben, hogy az életét vesztette.


NVT: veszélyben négy felsőokatási intézmény?

Négy felsőoktatási intézmény küzd jelentős anyagi nehézségekkel - derül ki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) az egyetemek, főiskolák beszámolóiból készített elemzésből. A Magyar Nemzet december 18-ai lapszámában olvasható: veszélyben van az Eötvös József Főiskola, a Dunaújvárosi Főiskola, a Szolnoki Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem, melyek a hozzájuk tartozó vagyon értékénél nagyobb PPP-beruházásokat indítottak el.


Taktikák vizsgaidőszakra: a halogató, a beosztó és a szerencsés

Sokan hajlamosak kiengedni a szorgalmi időszak végére, pedig a neheze csak ezután jön: magolás és vizsgák körülbelül negyven napig, december közepétől, január végéig. Van, aki minden részletre kiterjedő pontos tervet készít, és van, aki ad hoc jelleggel veszi fel a vizsgákat. Ha rosszul osztjuk be az időnket, az kudarcokhoz és stresszhez vezethet, ami még inkább lerontja teljesítményünket. Elkerülhető-e pontos beosztással a biflázás a karácsonyfa alatt?



Nem tett vallomást a pécsi lövöldöző

Nem tett vallomást a pécsi lövöldöző, akit csütörtökön próbáltak meg kihallgatni a Baranya megyei nyomozók Budapesten, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben - tudta meg az MTI az egyik csoporttársa megölésével és további három ember megsebesítésével gyanúsított fiatalember ügyvédjétől, Papp Gábortól.



'Magyartanár a kutyának sem kell'

"Friss diplomás vagyok, pár hónapja fejeztem be az egyetemet, hihetetlenül piacképes diplomával: magyartanár vagyok. Köztudott, hogy magyartanár a kutyának sem kell. Amikor elkezdtem az egyetemet, még úgy tűnt, lesz hely, ahol tanítani tudjak, de közben iskolákat vontak össze, nincs gyerek, nincs rám sem szükség." - írja egy elkeseredett munkakereső a munkahelyi terror blogon.



Megjelent az idei Felsőoktatási felvételi tájékoztató

Megjelentek a felvételihez szükséges tudnivalókat és a magyar felsőoktatás képzéseinek kínálatát összefoglaló Felvi könyvek december 15-én. A végzős középiskolások és a mesterképzésre készülő diplomások eligazodását más-más kiadvány segíti: az előbbieknek a "kék könyvek" közül az érettségizetteknek szólót, az utóbbiaknak pedig a diplomások számára készült kiadványt kell keresniük a boltokban.