Iskolába menet érték a lövések a 16 éves gyáli lányt

Egy Gyálon élő, ám budapesti állandó lakcímmel rendelkező, iskolába tartó 16 éves lány holttestét találták meg pénteken a reggeli órákban egy gyáli utcában - közölte Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

  • Eduline

Az igazgató megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint több lövés érte a fiatalt, ám hogy pontosan mennyi és mely testrészein, illetve hogy e lövések vezettek-e a lány halálához, arról a nem sokkal ezelőtt kezdődött halottszemlét követően lehet csak biztosat mondani - tette hozzá.

Hatalmas rendőri erőket vetettek be a bűncselekmény gyors felderítése érdekében. Az eddigi meghallgatások alapján bizonyosnak tűnik, hogy a fiatal lányt iskolába menet érte a támadás, s az is tudható, hogy nem rablótámadásról van szó, mivel az áldozatnak semmilyen értéke nem tűnt el. A helyszíni szemle, valamint az eddigi meghallgatások alapján semmi nem utal arra, hogy volt szemtanúja a gyilkosságnak, ám több fültanú kiabálásról, illetve lövések dördüléséről számolt be - mondta.

Közölte: a szülők meghallgatása ezekben a percekben is folyik. Elsősorban a lány kapcsolatrendszerére, illetve a lehetséges indítékokra kíváncsiak a rendőrök, mert pillanatnyilag semmiféle magyarázat nincs arra, hogy miért kellett meghalnia egy iskolába igyekvő 16 éves fiatalnak.

Péntek reggel fél nyolckor járókelők arról tettek bejelentést a dabasi rendőrkapitányságra, hogy egy fiatal lány holtteste hever Gyál egyik utcájában. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nagy erőkkel kezdte meg a helyszínelést, az adatok gyűjtését, illetve a tanúkutatást és igazságügyi orvos szakértőket is bevontak . A rendőrség emberölés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

mti

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.