Keresztféléves képzések: a sorrendmódosítás határideje január 4.

A keresztféléves képzésekre jelentkezőknek jelentkezésük beadását követően is akadnak még teendőik: a regisztrációs levél alapján mindenkinek, így az e-felvételizőknek is ellenőrizniük kell adataikat, illetve változás esetén módosítaniuk kell azokat. Erre és a hiányzó dokumentumok pótlására 2010. január 4-ig van lehetőség. A jelentkezők emellett egyszer módosíthatják jelentkezési sorrendjüket is.

  • Edupress

A februárban induló keresztféléves képzések jelentkezési időszakának befejeztével megkezdődött a felvételizők adatainak feldolgozása, majd a hiánypótlásra felszólító levelek, illetve e-mailek kiküldése, decemberben pedig a regisztrációs levelek kipostázása is megindult.

A november 15-i határidőig egyébként 5758-an adták be jelentkezésüket, legtöbben mesterképzést céloztak meg. Azok a jelentkezők, akikről az adatok feldolgozásakor kiderült, hogy hiányosan adták be felvételi lapjukat, felszólítást kapnak a hiányzó adatok pótlására. Erre a felszólítás kézhezvételét követő 8 napon belül nyílik lehetőség, ha azonban ez elmarad, az Oktatási Hivatal részben vagy egészben is elutasíthatja jelentkezési kérelmet.

Mivel az e-felvételi kizárja a hiányos adatkitöltést, nekik csak a regisztrációs levél kézhez vételekor van feladatuk: ellenőrizniük kell, hogy a megadott adataik, jelentkezéseik pontosan kerültek-e be a központi felvételi adatbázisba. Regisztrációs levelet minden felvételiző kap, aki érvényes jelentkezést nyújtott be, így minden jelentkezőnek ellenőriznie kell megadott adatait. A levélben található egy 12 jegyű szám is - ez az ún. felvételi azonosító szám, ami megegyezik a felvételi lapon találhatóval -, erre a számra kell hivatkozni minden további ügyintézés során. Akik nem kapják meg december végéig regisztrációs levelüket, azoknak az Educatio Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán kell jelezniük ezt. A jelentkezőknek lehetőségük van továbbá adataik módosítására, amennyiben azok időközben megváltoztak vagy az adatrögzítés során hiba történt. Egy alkalommal módosítható a jelentkezéskor megadott sorrend is, de új szakok megadása már nem lehetséges.

A felvételizők három különböző módon nyújthatják be a pótlásokat, változásokat: elektronikusan a felvi.hu-n tehetik meg, postai úton az Oktatási Hivatal címére kell postázniuk, személyesen pedig az Educatio Ügyfélszolgálatán adhatják le a szükséges iratokat. Ezt 2010. január 4-ig van lehetőségük megtenni a keresztfélévre jelentkezőknek.

edupress

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.