Felfüggesztett fogház az osztálytársát halálra verő fiúnak

Halált okozó testi sértés miatt egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetést szabott ki a Fővárosi Bíróság csütörtökön arra a szakközépiskolai tanulóra, aki tavaly januárban úgy megverte osztálytársát a VIII. kerületben, hogy az életét vesztette.

  • Eduline

Az akkor 17 éves tanuló és 18 éves áldozata 2008. január 10-én olyannyira összeveszett, hogy már az iskolában, tanítási órán bántalmazásig fajult a vita. Előbb angol órán, majd osztályfőnöki órán vesztek össze, s utóbbin arcul is ütötte az egyébként élsportoló ökölvívó vádlott a sértettet. A vitát előbb osztálytársak próbálták félbeszakítani, majd a mindkét tantárgyat tanító pedagógus. A diákokat a tanár hazaküldte, majd külön-külön a veszekedő feleket is. A vádlott azonban megvárta a sértettet, az utcán követte és amikor utolérte, megütötte és megrúgta.

A megvert fiú ez után még hazament, de rokona már eszméletlen állapotban talált rá és nem sokkal később agyzúzódás okozta légzési és keringési rendellenesség következtében életét vesztette. Az utcai bántalmazás és a halál beállta között mintegy 3 óra telt el.

A bíró a büntetés kiszabásával kapcsolatban azt mondta: mivel fiatalkorú, jelenleg is szakközépiskolás vádlottról van szó, figyelembe vette az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amelyet a magyar jogrend is átvett és amely kimondja, hogy ilyen korú elkövetők esetén csak a legvégső esetben indokolt kényszerintézkedés, illetve végrehajtandó szabadságvesztés elrendelése. Példaként említette, hogy ez alapján akár emberölés esetén is lehetőség van fiatalkorú esetében a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására.

A vádlott esetében további enyhítő körülményként értékelte, hogy beismerő vallomást tett. A fiatalember elismerte a bántalmazást, a bíró szerint az élsportoló ökölvívó vádlott szándékában állt, hogy sérülést okozzon osztálytársának, de nem látta előre, hogy bekövetkezhet a halála. Szintén a sporttal kapcsolatban megjegyezte: ami történt, nem ökölvívás volt az igazolt versenysportoló részéről, nem is utcai harc, hanem egyoldalú bántalmazás.

A halált okozó testi sértés miatt kiszabott elsőfokú ítélet nem jogerős, az ellen a vád súlyosbításért fellebbezett, a védelem pedig három nap gondolkodási időt kért.

mti

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.