Iskolakezdési támogatás: mekkora összeg adható és kik vehetik igénybe?
Egyes munkáltatók továbbra is adnak iskolakezdési támogatást, de nem csak ők segítenek az iskolakezdésben.
Egyes munkáltatók továbbra is adnak iskolakezdési támogatást, de nem csak ők segítenek az iskolakezdésben.
Szeptemberben kezditek az egyetemet, főiskolát, de nem tudjátok, milyen támogatásokra és ösztöndíjakra pályázhattok? Cikksorozatunkban ezeket vesszük sorra. Negyedik rész: Bursa Hungarica.
A nehéz helyzetbe került tanodák helyzete végre megoldódni látszik: elindultak az állami kifizetések.
A változások ellenére egyes munkáltatók továbbra is adnak iskolakezdési támogatást, amelyet általában szeptemberben, egyszeri alkalommal nyújthatnak, mindkét szülő számára.
Több - a hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli fejlesztésével foglalkozó - tanoda nem kapta még meg az éves finanszírozásának költségét, vannak, ahol már vésztartalékhoz sem tudnak nyúlni, és a helyzet egyre kilátástalanabb.
Már lehet pályázni az egyik legjelentősebb ösztöndíjra.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) országos ösztöndíjpályázatot hirdet olyan diákoknak, akik a 2018/2019-es, illetve a 2019/2020-as tanévben végzik az általános iskola 2-3. osztályát.
Közel 2 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány a 2024. évi Európai Egyetemi Játékok megrendezésére, ezzel együtt az egyetemi sport fejlesztését is támogatja közel 200 millió forinttal.
Ha szívesen tanulnátok néhány hónapot külföldön, ajánlunk számotokra egy remek ösztöndíj-lehetőséget.
Mennyit költenek havonta a magyar egyetemisták és főiskolások? Minden negyedik hallgató kevesebb mint 50 ezer forintot.
Milyen béren kívüli juttatásokra számíthatnak a pályakezdők? Hogyan változnak a cafeteria szabályai a következő évtől? Horváth Tamással, a Prohuman cafeteria szolgáltatásainak üzletágvezetőjével beszélgettünk a legfontosabb tudnivalókról és a pályakezdőket is érintő változásokról.
Már elérhető a Bursa Hungarica pályázati anyaga az önkormányzatok honlapján. Hol lehet pályázni és kik pályázhatnak? Itt a válasz.
Egy hónap múlva ilyenkor már vészesen közel lesz a Bursa Hungarica ösztöndíj leadásának határideje. Hol lehet pályázni és kik pályázhatnak?
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíjra már csak három napig pályázhatnak az osztatlan tanárképzésen illetve gyógypedagógia alapképzésen szakon tanuló hallgatók.
Újra pályázhatnak havi 40 ezer forintos ösztöndíjra azok, akik egészségügyi szakképzést adó középfokú intézmények nappali tagozatán tanulnak és tanulmányi átlaguk legalább 3,01 - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.
Az iskolakezdés az egyetemistáknak és a szüleiknek is komoly kiadásokat jelenthet. Most összefoglaltuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel csökkenthettek a kiadásaitokon.
Megkezdte a tanszerek kiszállítását az Ökumenikus Segélyszervezet. Azon dolgoznak, hogy mind az 1000 gyerekhez eljussanak a csomagok az első becsengetés előtt.
Milyen segítséget és támogatást kaphatnak azok a rászoruló diákok, akik később szeretnének a felsőoktatásban tanulni? Most összegyűjtöttünk minden fontos információt az Arany János Tehetséggondozó Programról.
Hogyan lehet olcsóbban megúszni az iskolakezdést? Összegyűjtöttük, hogy milyen támogatásokra pályázhattok.
Szuper appot tesztel a francia állam, annak érdekében, hogy a művészetek, a kultúra könnyen elérhető legyen a fiatalok számára is. Komoly összeggel támogatnák a 18 éveseket.