Ez a hét is hosszabb lesz a szokásosnál - miért kell szombaton megint iskolába és dolgozni menni?
Egymás után két szombat is munkanap decemberben.
Mikor lesznek szombati munkanapok 2024-ben?
2024-ben három szombati munkanappal kell számolni. Mutatjuk, mikor is lesznek pontosan.
Megvan, mikor lesznek hosszú hétvégék 2023-ban
Kilenc olyan munkaszüneti nap lesz 2023-ban, amely hétköznapra esik. Összesen két négynapos és három háromnapos hosszú hétvégével számolhattok.
Elmaradnak a gitárórák, mert szombatonként nem lesz tanítás az ózdi művészeti iskolában
A tankerület a rezsiárak emelkedése miatt döntött úgy, hogy egy ózdi művészeti iskolában felfüggesztik az eddigi szombati oktatást. Azonban így lesz olyan óra, amit nem tudnak megtartani.
Szombati tanítási nap volt a mai: így bírták ki a diákok
Sok iskolában van ma tanítás, a diákok nagy része ha rossz szájízzel is, de ma is iskolapadban ült. Hogyan érzitek magatokat?
Tizenhét tanítási napra két pihenő - ez vár a diákokra a következő hetekben
December 7-én és 14-én ugyanis a felnőtteknek és a gyerekeknek is le kell dolgozniuk előre a december 24-ét és a 27-ét. Ez pedig óriási hiba - Gyurkó Szilvia gyerekjogász szerint.
Kiborultak a szülők és a diákok az "extra" szombati tanítási nap miatt: miért kell ilyenkor iskolába menni?
Miért kell a diákoknak tanítási szünetre eső szabadnapokat „ledolgozniuk” szombatonként? Ezt a kérdést teszik fel szülők, tanárok és diákok a közösségi oldalakon, fórumokon.
Újabb szombati munkanap jön, jövőre is több hatnapos munkahét lesz
Ne feledjétek: ezen a héten egy nappal többet kell iskolába és dolgozni menni.
"Miért szívatják a túlterhelt diákokat ezzel?" - fontos kérdést tett fel a PDSZ
„Érthetetlen, hogy akkor, amikor mind a hatalomgyakorlók, mind a szakma, mind a szülők egyetértenek abban, hogy a tanulók túlterheltek, miért "szívatják" őket, és persze ezzel együtt azokat a családokat, amelyek megoldanák, hogy együtt legyenek ezeken a hétvégéken is” – írja Facebookon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
"Bárki bármit mond, a mai nap igazságtalan" - Jocó bácsi a szombati tanítási napról
„Bárki bármit mond, a mai nap igazságtalan. Szombat van és iskolában kell lenni. Mielőtt azt hinnétek, nem, nem nekem. Mert felnőtt vagyok, tudom, hogy le kell dolgoznom a napokat ugyanúgy, mint másnak. De a gyerekeknek igenis igazságtalan. Ugyanis egy napot kell ledolgozniuk az őszi szünetből. Miért is?” – írja Facebook-oldalán Jocó bácsi, vagyis Balatoni József történelemtanár.
Szombati iskola: fontos kérdést tett fel a PDSZ, válaszolt a minisztérium
Miért kell iskolába járniuk a diákoknak azokon a szombatokon, amikor a munkahelyeken olyan napot „dolgoznak le”, amely tanítási szünetre esett? Ezt a kérdést tette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a minisztérium pedig válaszolt.
Rekordszámú szombati munkanap jön: alig lesz néhány "normál" hétvége
A következő másfél hónapban három szombati munka- és tanítási nap is lesz.
Mikor lesz az őszi szünet? Kilencnapos pihenés vár a diákokra
Hány napos lesz az idei őszi szünet? Itt vannak a dátumok.
Újabb szombati munkanapok jönnek: fontos dologra hívta fel a figyelmet a PDSZ
Miért kellene egy szombati napon "ledolgozni" az iskolákban egy olyan pihenőnapot, amely egyébként is tanítási szünetre esik? Ezt a kérdést tette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Újabb szombati munkanap jön: mikor kell dolgozni, mikor lesz hosszú hétvége?
Újabb szombati munka- és tanítási napra kell felkészülni.
Rekordhosszúságú tanítási szünet jön: 11 napig nem kell iskolába menni
Néhány nap, és kezdődik az őszi szünet az iskolákban, az egyetemeken és a főiskolákon. Pontosan 39 napot kellett várni az első tanítási szünetre.
Szombati tanítási nap lesz a rekordhosszúságú téli szünet előtt
Ne felejtsétek el: december 21-én szombati tanítási nap lesz az általános és középiskolákban, de több egyetemen és...
Újabb szombati munkanapok jönnek: mikor lesz szabadnap, mikor kell dolgozni?
Ne feledjétek: december 7-én szombati tanítási nap lesz az általános és középiskolákban, de több egyetemen és...
Újabb szombati munkanapok jönnek: mikor kell iskolába menni?
Az idén két szombati napon kell iskolába menni: december 24. (kedd) helyett december 7., december 27.