Nyelvtanulás MTI

Ingyenes nyelvi és informatikai kurzusok indulnak

Elolvasom

Új, bárki számára elérhető, ingyenes, 300 órás nyelvtanulási lehetőség indul most szeptemberben, a jelentkezők esti tagozaton tanulnak majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1-en.

Közoktatás Nagy Barnabás

Meglepetés: a kormány átszervezett pár iskolát, az igazgatóknak sem szóltak előre

Elolvasom

Gimnáziumi és általános iskola osztályokkal is rendelkező iskolákat soroltak át a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó szakképzési centrumokhoz már júliustól. A 11 érintett suli közül van, ahol a gyerekek mindössze negyede jár szakképzésre. Az igazgatók sem tudták megmondani, mi lesz így az iskolákkal, mivel a rendelet kihirdetése előtt nem sokkal értesítették őket.

Közoktatás Eduline

Kidobatták a péktanoncokkal a kenyeret, mert a Klik nem fizette a kemencét

Elolvasom

Abszurd helyzeteket okozott számos szakképző iskolánál az állami fenntartóhoz való átszervezés, a Klik rengeteg szakképzéshez tartozó járulékos költséget nem fizetett ki, így viszont egyes szakképzések lényegében értelmetlenné váltak. Egy iskolában a péktanoncoknak ki kellett dobniuk a kenyértésztát, mert nem működhetett a kemence és a hűtő, ráadásul így értékesíteni sem tudták a kész terméket.

Közoktatás Eduline

Semmi jót nem ígér a tárca a szakképzőkben működő gimnáziumi osztályoknak

Elolvasom

Előbb a győri Krúdy Gyula középiskoláról, később pedig a váci Boronkay Györgyről derült ki, hogy az új üzemeltető, a Nemzetgazdasági Minisztérium megszüntetné a gimnáziumi képzést. Ez teljesen logikus lépésnek tűnik a gazdasági tárcától. Nyáron ugyanis 300 szakképzőt vettek át az Emberi Erőforrások Minisztériumától – pontosabban a Klik-től -, amiből kb. 80-ban gimnáziumi osztály is van. A gimnáziumi képzés azonban nem szerepel a tárca portfóliójában. Megkerestük a közoktatási államtitkárságot, hogy megtudjuk, mi lesz a gimnáziumi osztályok sorsa. Úgy tűnik, csak az önkormányzatok segíthetnek.

Közoktatás eduline/mti

Megmenekült a Krúdy, nem szűnik meg a gimnázium

Elolvasom

Nem szűnnek meg a gimnáziumi osztályok, ezen belül az angol-magyar kéttannyelvű képzés a győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában - közölte a győri önkormányzat.

1 2