Ingyenes nyelvi és informatikai kurzusok indulnak

Új, bárki számára elérhető, ingyenes, 300 órás nyelvtanulási lehetőség indul most szeptemberben, a jelentkezők esti tagozaton tanulnak majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1-en.

  • MTI
pixabay.com

Odrobina László kiemelte: az egyéves képzésen, amelyre bárki, életkortól függetlenül jelentkezhet, 300 órában idegen nyelvet, 150 órában informatikát és egyéb ismereteket is oktatnak.

A résztvevők a képzés végén OKJ- vizsgát tehetnek a tanultakból, de ez nem kötelező, aki nem vizsgázik le, annak sem kell fizetnie semmit.

Odrobina László hangsúlyozta: a képzés elsősorban a kis- és középvállalkozókat (kkv) célozza meg, mert a kkv-szektor növekedési potenciáljának komoly gátja, hogy a vállalkozások vezetői idegen nyelv és informatikai tudással kevésbé rendelkeznek.

Az érdeklődők az állami fenntartású szakközépiskolákban jelentkezhetnek, országszerte mintegy 700 intézmény várja őket. A helyettes államtitkár elmondta: idén 10 ezer jelentkezőre számítanak, de remélik, hogy a következő években egyre többen vesznek majd részt a képzésen.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.