Furcsa dolgok történnek a szakképzési hivatalnál

Menekülnek az emberek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivataltól?

  • Eduline
MTI / Ujvári Sándor

Munkatársak tucatjai hagyták ott a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt (NSZFH) az elmúlt hónapokban - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint 36-40 dolgozó, köztük vezető beosztású munkatársak is távoztak az elmúlt időszakban.

A cikk arról ír, hogy forrásaik szerint a helyzet nem független attól, hogy tavaly Kanzsalics Esztert nevezték ki a főigazgató nélkül működő intézmény élére. Kanzsalicsnak a nyilvános információk szerint nincs szakképzésben vagy felnőttképzésben szerzett tapasztalata.

Meglepődve vettük tudomásul, hogy a tavaly őszi tanévkezdéshez képest szinte egyetlen korábbi szakmai vezető sincs már eredeti beosztásában az NSZFH-nál; erre korábban még nem volt példa - ezt már Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke mondta.

Az elnök azt is hozzátette, hogy "ha a társadalom motorjának tekintjük a szakképzést, akkor kissé aggályos, hogy a terület legfontosabb háttérintézménye ingoványos alapokon áll".

A lap megkeresésére a tárca tagadta, hogy kevesebb szakértő és munkavállaló dolgozna a hivatalban, azonban a válasz nem tért ki a kormánytisztviselőkre, márpedig a Magyar Nemzet informátora szerint közülük távoztak sokan.

Hozzászólások

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.