Több százezer ausztrál tinédzser fiókját törölte a Meta
Még decemberben született a jogszabály, amely száműzi a 16 éven aluliakat a közösségi média felületeiről.
Még decemberben született a jogszabály, amely száműzi a 16 éven aluliakat a közösségi média felületeiről.
Egy friss kutatás szerint minél korábban kezd el egy gyerek közösségi médiát használni, annál súlyosabbak a hiányosságai irodalomból és matematikából.
Szeptembertől Franciaországban nem lehetnek jelen a TikTokon és az Instagramon a 15 év alattiak. A francia parlament kedden elfogadta az erről szóló törvényt, így Franciaország lett az első európai ország, amely ilyen szigorú szabályozást vezetett be.
11 és 14 éves kor között különösen veszélyeztetettek a gyerekek, minden tizedik fiatal súlyos bántalmazást is megélt, a középiskolások közül ugyanennyien pedig szexuális jellegű online visszaélés áldozatává is váltak – derül ki a kutatásból.
Egy új kutatás szerint éjfél és hajnali 4 óra között is használják a közösségi médiát a fiatalok, ez pedig több okból is növeli a különböző mentális problémák kockázatát.
A magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel, a tinédzserek közel fele pedig folyamatosan online éli az életét.
Törvényjavaslatot nyújtott be a KDNP az Országgyűlésnek, amely szigorúbban szabályozná a gyerekek közösségimédia-használatát. A javaslat szerint 13 éves kor alatt nem lehetne regisztrálni a közösségi platformokra, emellett pedig minden digitális eszközön figyelmeztetést kellene elhelyezni arról, hogy azok használata 6 éves kor alatt nem ajánlott.
Mit kezdjen egy diák egy olyan videóval, amely néhány nap alatt látványos fogyást ígér? És honnan tudhatja, hogy egy mesterséges intelligencia által adott magabiztos válasz valóban igaz? Ezekre a mindennapokban is fontos kérdésekre adnak a Detekto.hu új tananyagai.
Eduline
A kormány kísérleti programja a 16 év alattiak esetleges tiltásáról szóló konzultációval párhuzamosan zajlik.
Jogsértően használta fel egy kisgyerek szereplését kampánycélokra Orbán Viktor – ezt mondta ki a Kúria abban az ügyben, amely a miniszterelnök egyik, közösségi médiában terjedő videója miatt indult.
Sok, ADHD-val és autizmussal kapcsolatos TikTok-videó pontatlan – állítja egy tanulmány, amely szerint ez jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy fiatalok azt hiszik, valamilyen idegrendszeri fejlődési zavaruk van. A szakértők sürgetik a közösségi platformok szigorúbb tartalommoderálását.
A legfrissebb jelentés szerint Finnország ismét a világ legboldogabb országa lett, miközben a kutatók a közösségi média túlzott használatának veszélyeire is figyelmeztetnek.
Eduline/MTI
Ha ma egy világsztár botrányba keveredik, a nyílt megbánás kinyilvánítása látványosan több támogatást hoz, miközben a hárítás szinte törvényszerűen negatív hullámot indít el a kommentszekcióban – állapítja meg a Corvinus Egyetem tanulmánya.
Komoly szabályozással állt elő a népszerű platform a magyar választási dezinformációk terjedése ellen.
Az Instagram szülői felügyeleti eszközeit használó családok hamarosan értesítést kapnak arról, ha gyerekük ismételten öngyilkossággal vagy önkárosítással kapcsolatos kifejezésekre keres rá a platformon.
Új, prémium előfizetéseket vezetne be a Meta az Instagramon, a Facebookon és a WhatsAppon: a felhasználók exkluzív funkciókhoz, fejlettebb kreatív eszközökhöz és kibővített mesterségesintelligencia‑megoldásokhoz férhetnek majd hozzá.
A YouTube új, kifejezetten szülőknek szánt funkciókat vezet be.
Ma már nem számít különlegesnek, ha egy kisiskolás saját okostelefont kap – az viszont egyre gyakoribb, hogy már óvodáskorban megjelenik a mobilhasználat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, országos reprezentatív kutatása szerint a gyerekek egyre fiatalabban lépnek be a digitális térbe, miközben a szülőknek komoly kihívást jelent a tudatos digitális nevelés.
A magyarok egy átlagos napnak több mint az egytizedét videók nézegetésével töltik – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss YouTube-kutatásából. Az is kiderült, hogy a férfiak gyakrabban kattintanak online mozgóképekre a munkahelyükön vagy az edzőteremben, mint a nők, akik inkább a házimunkák végzése közben, háttértevékenységként indítanak el interneten elérhető tartalmakat.
Kamaszfiúk szégyenítenek meg lányokat Lengyelországban, a jelenség pedig itthon is megjelenhet.