Már a szomszédban is korlátoznák a tinédzserek közösségimédia-használatát
2027-től letiltanák a 16 év alatti fiatalokat a közösségi médiáról Szlovákiában.
A jelentés arra figyelmeztet, hogy az esetek nagy része rejtve marad, főleg azért, mert a gyerekek nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért.
Egy év alatt 20 millió 12-17 év közötti gyerek, azaz közel minden ötödik fiatal volt már kitéve olyan szexuális kizsákmányolásnak vagy bántalmazásnak, amelyet a modern technológia használata segített elő – derül ki az UNICEF legfrissebb jelentéséből.
A 21 országot vizsgáló jelentés becslése szerint több mint 15 millió gyerek találkozott nem kívánt tartalmakkal, 9 millió gyereket próbáltak rávenni arra, hogy akaratuk ellenére szexuális jellegű beszélgetésekben vegyenek részt vagy intim képeket osszanak meg magukról, 4 millió fiatalról pedig úgy került ki szexuális jellegű kép a világhálóra, hogy ahhoz nem adták hozzájárulásukat.
A jelentés figyelmeztet: a technológiai vívmányokban rejlő új lehetőségek – például a manipulált képek, hangok, felvételek – átkeretezik a szexuális kizsákmányolás és a bántalmazás formáit. Az online szexuális bántalmazások közel 60 százaléka olyan népszerű közösségi médiafelületeken történt, mint a Facebook, az Instagram, a Snapchat, a TikTok vagy a WhatsApp, további 14 százalék pedig online játékokhoz kapcsolódott.
Az esetek 57 százalékában az elkövető nem idegen volt, hanem olyan személy, akit a gyerek korábbról már ismert, például kortárs, romantikus partner, barát vagy épp családtag, ugyanakkor az érintettek 38 százaléka az interneten találkozott először a bántalmazójával.
A megkérdezettek beszámolói gyakran félelemről, szégyenérzetről, zavartságról, elszigeteltségről szóltak – az online szexuálisan bántalmazott gyerekek körében négyszer nagyobb valószínűséggel fordultak elő öngyilkossági gondolatok vagy önsértő magatartás.
Az esetek jelentős része ugyanakkor rejtve marad, a visszaélések több mint 40 százalékáról senki nem szerzett tudomást, hivatalos szervekhez pedig kevesebb mint 1 százalék jutott el. A hallgatás leggyakoribb oka az volt, hogy a gyerekek nem tudták, kihez fordulhatnának segítségért, vagy kivel beszélhettek volna a történtekről. Az UNICEF éppen ezért a platformok biztonságának erősítését, hatékonyabb bejelentési és támogatási rendszerek kialakítását, és a jogi szabályozás szigorítását sürgeti.
2027-től letiltanák a 16 év alatti fiatalokat a közösségi médiáról Szlovákiában.
Az elmúlt két évben 35 ponttal javult a nyolcadikosok országos szövegértési átlaga, és a leggyengébben teljesítők aránya is csökkent. Ennek ellenére a friss eredmények azonban azt mutatják, hogy még mindig sok diák küzd komoly szövegértési nehézségekkel.
A gyömrői diákok szeptemberben már a második tanévüket kezdték meg az ideiglenes konténeriskolában, a kormányhatározat szerint végre megépülhet az állandó bázis.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el.
Az új tankerületi igazgatók között művelődési ház igazgató és több ügyvéd is van.
A Telex értesülései szerint a távozás oka, hogy bizalomvesztés áll fenn közte és az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma között.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.