Két budapesti iskolában is véget ér az idei tanév május végén
Az iskolaigazgató szerint a szülők érdekében döntöttek úgy, hogy a hónap végén véget ér az idei tanév.
Az iskolaigazgató szerint a szülők érdekében döntöttek úgy, hogy a hónap végén véget ér az idei tanév.
A koronavírus-járvány idején az Egyesült Államokban is országszerte elmaradnak a ballagások, a legtöbb helyen online búcsúztatják el a diákokat, de van, ahol később megtartják majd az ünnepséget. A South River középiskola végzős diákjai azonban nem vártak, a hagyományos ballagások helyett autós felvonulással búcsúztak el egymástól. A rendhagyó ballagásról készült képeket itt nézhetitek meg.
Ugyanis a koronavírust is elpusztítja az az automata robot, ami a napokban került az egyetemre.
Az eddigi teljesítmények alapján kapnak majd jegyet a diákok - közölte az oktatási kormányzat.
Dél-Koreában elkezdődött szerdán az iskolák lépcsőzetes kinyitása, éppen akkor, amikor kilenc nap után ismét viszonylag sok, 32 új koronavírus-fertőzöttet találtak. Több középiskolából haza is küldték a diákokat.
Nem tudjátok, mikor lesz a szakmai vizsgátok a járvány miatt? Mutatjuk, hol nézhetitek meg a képzések listáját az időpontokkal együtt.
A brit egyetem az első, ami bejelentette, hogy 2021 nyaráig egyetlen előadást vagy vizsgát sem tartanak meg személyes részvétel mellett.
Egy héttel azután, hogy lazítottak Franciaországban a korlátozásokon és a diákok egyharmada visszatért az iskolába, ismét be kellett zárni több intézményt, mert 70 koronavírusos beteget diagnosztizáltak.
A koronavírus-járvány a 2020-as felvételi kapcsán is okozott változásokat - ezeket gyűjtöttük most össze nektek.
Az alsósok visszatérhetnek majd az iskolába - vannak olyan elképzelések, amik szerint, nekik még visszatérhet a "hagyományos" oktatás. Pedagógiai érvek mindenesetre szólnak a döntés mellett
Több országban folyamatosan enyhítenek, vagy már enyhítettek a korlátozásokon, ami az iskolákat is nagyban érinti. Szétnéztünk, hogy máshol hogy áll a helyzet.
Múlt héten szavazást indítottunk, ahol azt kérdeztük tőletek, hogy kinyissak-e még erre a tanévre az iskolák. Mutatjuk az eredményt.
Az alsóbb osztályok tanulói, így az általános iskolások, a középiskolák alsóbb osztályaiban tanulók, valamint a speciális iskolák diákjai is intézményi keretek között folytatják a tanulást hétfőtől Ausztriában a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések enyhítésével.
Mi lesz az idei nyári táborokkal? Kik és hogyan mehetnek a nyári szünetben napközis táborokba? Erről is beszélt a mai sajtótájékoztatón az országos tisztifőorvos.
Hasznos tapasztalatok vagy teljes csőd? Diákok és egyetemek meséltek arról, hogyan vélekednek az elmúlt hónapokban kialakult, teljesen új oktatási rendszerről.
Hétről hétre újabb országokban döntenek a korlátozások lazítása mellett, ami az oktatási intézményeket is érinti. Utánajártunk, hogy az elmúlt egy hétben hol nyitottak újra az iskolák, illetve mely országokban tervezik néhány héten belül újraindítani az oktatást.
A gyerekek tíz százaléka már bejár óvodába, iskolába. Vajon miért az óvodákat nyitják meg először?
A tehetősebb családok gyerekei ugyanis látványosan több időt töltöttek tanulással a koronavírus eredményezte távoktatás alatt, mint a szegényebbek - derül ki egy friss kutatásból.
Nagyon korlátozott mértékben és feltételesen újraindulhat júniustól a tanítás a koronavírus-járvány miatt bezárt nagy-britanniai iskolákban - mondta szombaton a brit oktatási miniszter.
Hétfőn elindult az érettségi második hete, a helyettes államtitkár szerint az elmaradó szakmai gyakorlatokat pótolni kell, egyre több óvoda és bölcsőde nyitja meg kapuit, vita az iskolák kinyitása körül, ingyen elvégezhető informatikai tanfolyam. Mutatjuk a hét legfontosabb híreit.