Mikor tartják meg a szakmai vizsgákat? Itt vannak a dátumok

Nem tudjátok, mikor lesz a szakmai vizsgátok a járvány miatt? Mutatjuk, hol nézhetitek meg a képzések listáját az időpontokkal együtt.

  • Eduline

Ahogyan arról korábban mi is írtunk, a koronavírus miatt a tavaszi OKJ-s vizsgákat is felfüggesztették, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pedig azt ígérte, hogy új vizsgaidőpontok kiírására majd a járványveszély elmúltával kerül sor.

Azóta lazítottak a korlátozásokon, ezért már a szakmai vizsgákat is megrendezhetik. Az iskolai rendszerű képzések komplex szakmai vizsgáit május 25. és 29. között bonyolítják le, a gyakorlati vizsgákat pedig május 4. és június 15. között szervezik meg. A módosított vizsgaidőpontokat itt nézhetitek meg.

Az iskolarendszeren kívüli képzések vizsgaidőpontjairól nem tettek közzé új, módosított táblázatot. A már meglévőt szintén innen tudjátok letölteni.

A vizsgákkal kapcsolatban a képzést indító intézmények az illetékesek, ezért ha bármilyen kérdésetek van, velük vagy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal kell felvennetek a kapcsolatot. Az utóbbi elérhetőségeit itt találjátok.

Korábban már arról is írtunk, a veszélhelyzetre való tekintettel igazolt hiányzásnak számít, ha valaki nem vesz részt ezeken a vizsgákon. Ebben az esetben a következő tanév október-novemberi vizsgaidőszakában tehetitek le a vizsgákat. Fontos, hogy ezek nem pótló- és javítóvizsgák lesznek, hanem "rendes" vizsgák.

Mintafeladatokkal gyakorolhattok a nappalis szakmai vizsgákra

Mintafeladatokat tettek közzé a szakképzés komplex szakmai vizsgáira készülőknek - így mindenki gyakorolhat konkrét példákon át otthonról. Még több mint egy hét van hátra az írásbeli vizsgákig.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.