Olaszországban káosszal indult a tanév pedig csak újranyitottak az iskolák
Az oktatásügyi miniszter viszont nagyon örült annak, hogy március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újra kinyitottak.
Az oktatásügyi miniszter viszont nagyon örült annak, hogy március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újra kinyitottak.
Az idei tanév már az indulás előtt rendhagyónak számított, hiszen senkit sem lep meg a digitális vagy hibrid oktatás az iskolákban. A szülők szerint azonban hamarosan visszatér a digitális oktatás - derül ki egy friss elemzésből.
Egy tanárnak lett pozitív a koronavírus-tesztje szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskolában.
Új, szigorúbb szabályok az iskolákban, digitális oktatás és karanténba került osztályok, valamint világsztárokkal támogatott egyetemfoglalás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
Ma volt az Operatív Törzs ülése, amit Orbán Viktor Facebook-posztban foglalt össze.
A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gimnáziumának egyik végzős hallgatója is elkapta a koronavírust.
Az országnak működnie kell, ezért nem fogják bezárni az iskolákat sem.
Az argentin történelem tanárnőnek egy ideje koronavírusos tünetei voltak, de nem hagyta abba a tanítást.
Újabb iskolában állt át egy egész osztály digitális oktatásra.
Egy budaörsi iskolaigazgató szerint a maszkviselés, a kézfertőtlenítés és a kézmosás is jól megy a diákoknak, de a távolságtartást nem lehet kontrollálni.
A PDSZ közleményében azt írja, hogy a közoktatási dolgozóknak ma veszélyes körülmények között kell dolgozni.
A Metropolitan Egyetem a távolságtartási szabályok miatt döntött úgy, hogy az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karon hibrid oktatás helyett csak azokat az órákat tartják meg személyesen, amelyeket felszerelés hiányában nem lehet otthon elvégezni.
Tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen - egy-egy osztályt érintve - digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt - mondta a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke tart attól, hogy a járvány egész tanári karokon is végigsöpörhet, ugyanakkor a hagyományos oktatást hatékonyabbnak tartja a digitálisnál.
Mostantól a szülők csak engedéllyel léphetnek be az oktatási intézményekbe, a rendezvényeket el kell halasztani, vagy szigorú létszámkorlátot kell tartani.
Merkely Béla szerint meg kéne gondolni a magas rizikófaktorú emberek állami tesztelését.
Újabb iskolák rendelnek el távoktatást a koronavírus miatt. ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájában online oktatás lesz, Szolnokon és Kapuváron is többen karanténba kerültek.
Számos járványügyi szabály van, amit már álmunkból felébredve is tudunk, de az iskolakezdéssel sok olyan szabály és ajánlás jött létre, aminek utána kell nézni.
Több pontot is jól ismerünk már az oktatási intézményeknek szánt járványügyi protokollból, most részletesebben is megnéztük, hogy milyen ajánlások vannak benne a biztonságos környezet kialakítására.
Őszi érettségik, iskolabezárások, SZFE tüntetés és felnőttképzési törvény. Mutatjuk a nap híreit.