Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke tart attól, hogy a járvány egész tanári karokon is végigsöpörhet, ugyanakkor a hagyományos oktatást hatékonyabbnak tartja a digitálisnál.
Horváth Péter szerint abban nem lehet vita, hogy a pedagógusok a magas rizikófaktorú csoportba tartoznak, miután nagyon sok diákkal találkoznak, különösen azokon az évfolyamokon, ahol már nem egy tanulócsoportot visznek, hanem óráról órára más osztályhoz kell beülniük tanítani, naponta akár 200-300 diákkal is találkozva „testközelből” - mondta az InfoRádiónak. A Nemzeti Pedagóskar elnöke azt is hozzátette: tudható, hogy a pedagógustársadalom az idősebb korosztályhoz tartozik, és sokan túl vannak már az 50., de akár a 60. életévükön is.
Azt nem tudja, hogy a tesztelés mennyiben jelentene megoldást, hiszen egy negatív teszt nem bír lényegi előrejelzéssel. Éppen ezért úgy véli, a tesztelésről az egészségügyi pályán jártas szakembereknek kell dönteniük. Ugyanakkor azzal egyetértett, ha valamelyik tanárról nem derül ki időben, hogy fertőzött, akkor akár a teljes tanári karon végigsöpörhet a vírus.
Horváth Péter tart is ettől, hiszen emiatt át kellene állni a hagyományos oktatásról, pedig meglátása szerint a személyes órák jó pár évfolyamon lényegesen hatékonyabbak a digitálisnál. Ez főleg az alsóbb évfolyamokon igaz, ahol az otthoni oktatás a szülőknek is nehézségeket okozhatna. A Nemzeti Pedagóskar elnöke azt is biztosra veszi, hogy ezzel tovább nőnének a diákok közötti - egyébként is nagy - különbségek. Éppen ezért a teljes digitális átállás helyett valamilyen vegyes rendszert tudna elképzelni, amennyiben erre az egészségügyi helyzet lehetőséget nyújt.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem úgy véli, meg kellene gondolni a különösen veszélyeztetett, magas rizikójú emberek állami szűrését, ideértve a tanárokat is. Ha pedig lesz védőoltás, akkor a tanárokat és a pedagógusokat az elsők között kellene beoltani - mondta a rektor.
Szigorította az iskolákra vonatkozó járványügyi szabályokat a minisztérium
Mostantól a szülők csak engedéllyel léphetnek be az oktatási intézményekbe, a rendezvényeket el kell halasztani, vagy szigorú létszámkorlátot kell tartani.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).