Az idei tanév már az indulás előtt rendhagyónak számított, hiszen senkit sem lep meg a digitális vagy hibrid oktatás az iskolákban. A szülők szerint azonban hamarosan visszatér a digitális oktatás - derül ki egy friss elemzésből.
A GKI Digital augusztus végén készíette el kutatását, amiből kiderül, annak ellenére, hogy a jelenlegi tanév már elindult, iskoláskorú gyerekek szülei 48%-ban a digitális oktatás rövid időn belüli visszatérésére számítanak, 22%-uk pedig a két oktatási forma közötti többszöri váltakozást tartja a legvalószínűbbnek.
Mik a tapasztalatok a tavaszi félévről?
Nem mindenki volt elégedett a szervezéssel. A szülők 41%-a úgy vélte, hogy a tananyag megtanítása a digitális oktatás révén, tulajdonképp rájuk hárult, miközben az iskola csak a feladatok kiosztását és azok számonkérését vállalta magára.
Mennyibe került az iskolakezdés?
A kutatás eredményei alapján az általános iskola alsó osztályaiban 45 ezer forintot, a felsőben 34 ezret, míg középiskolában 28,5 ezer forintor költöttek idén az iskolakezdésre a családok. Persze volt,k amit már nem kellett beszerezni, ugyanis a szülők 34%-a vásárolt valamilyen műszaki cikket kifejezetten a vírus hatására tavasszal, a legtöbben laptopot vagy mobiltelefont.
De kinek a felelőssége a digitális oktatás?
A szülők 84%-a egyetért azzal az állítással, hogy az elektronikus eszközök segíthetik és hátráltathatják is a tanulást, a szülő felelőssége, hogy a gyereket kontrollálja és utat mutasson a helyes használathoz – a válaszadók 39%-a gondolja, hogy ez az iskola felelőssége (is).
A szülők 95%-ának fontos, hogy iskolába járó gyereke magabiztosan és biztonságosan mozogjon az online térben, és közülük 40% tudatosan is foglalkozik azzal, hogy az internet veszélyeit elmagyarázza gyermekének - derül ki a kutatásból.
Októbertől kötelező lesz a diákoknál a lázmérés az iskolába lépés előtt. Jócó bácsi is elmondta a véleményét.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
|