Nyelvtanulás Eduline

Egy nyelvvizsga nélkül labdába sem rúghatnak az egyetemisták

Elolvasom

Idén is több ezer végzős egyetemista és főiskolás kénytelen nyelvvizsga és diploma nélkül állást keresni: a legtöbb magyarországi felsőoktatási intézmény harmad- és ötödéves hallgatóinak húsz-harminc százaléka még mindig nem tudja időben megszerezni a diplomához szükséges nyelvvizsgát. Hoffmann Rózsa azt reméli, megszűnik a probléma, ha már a felvételihez is kötelező lesz a C típusú bizonyítvány.

Közoktatás Eduline

Érettségi nélkül a felsőoktatásban

Elolvasom

Érettségi nélkül elvégezhetnek több főiskolai kurzust azok a marylandi diákok, akik részt vesznek az Academy of Health Sciences nevű programban – a kilencedik évfolyamos tanulók négy éven keresztül a főiskolai campuson tanulhatnak.

Érettségi-felvételi Eduline

ELTE, BME, BGF: milyenek a 2011-es ponthatárok?

Elolvasom

A fővárosi és vidéki főiskolák, egyetemek legnépszerűbb alap- és mesterszakjaira idén is háromszázötven-négyszáz fölött pontszámmal lehetett bekerülni. Akinek nem sikerült összegyűjtenie annyi pontot, amennyi a kiválasztott képzésekhez elég lett volna, a pótfelvételin még újra próbálkozhat.

Érettségi-felvételi Eduline

Így változnak a felvételi szabályok: nyelvvizsga nélkül senki nem mehet egyetemre

Elolvasom

2015-től vagy 2016-tól senki nem felvételizhet egyetemre, főiskolára, ha nem szerez legalább egy nyelvvizsgát – ez a terve az oktatási államtitkárságnak. Ha a kormány és a parlament rábólint az új felvételi feltételt tartalmazó jogszabályokra, néhány éven belül duplájára nőhet a nyelvtudással rendelkező hallgatók száma – mondta az eduline-nak Hoffmann Rózsa államtitkár.

Érettségi-felvételi Eduline

Minden eddiginél több az elsőéves a Miskolci Egyetemen

Elolvasom

A Miskolci Egyetemre (ME) jelentkezettek több mint 40 százalékát vették fel; az új tanévben a tavalyinál 107-tel több, 3432 elsőéves kezdheti majd meg tanulmányait, és a pótfelvételin még legalább félezren kerülhetnek be az intézménybe - mondta Patkó Gyula, az ME rektora sajtótájékoztatón, pénteken.

Érettségi-felvételi Eduline

Indul a véghajrá: megvannak az első ponthatárok!

Elolvasom

Megkezdődött a visszaszámlálás, este nyolckor kiderül, kit hova vettek fel: ha a borús idő elvette a kedvedet a Pont Ott Partitól, nálunk élőben követheted az eseményeket. Folyamatosan beszámolunk a legfontosabb tudnivalóktól, a legjobb programokról, na meg persze a 2011-es ponthatárokról!

1
75 76 77 78 79
86