Visszatér az Egyesült Királyság az Erasmusba
A 2027/2028-as tanévtől már a magyar hallgatók is mehetnek az Egyesült Királyságba tanulni - persze csak akkor, ha az egyetemen elérhető a program.
A 2027/2028-as tanévtől már a magyar hallgatók is mehetnek az Egyesült Királyságba tanulni - persze csak akkor, ha az egyetemen elérhető a program.
London és Brüsszel a közeljövőben megállapodhat a brit diákcsereprogram újraindításáról, amely lehetővé tenné, hogy a brit fiatalok ismét részt vegyenek az Erasmusban, és az európai diákok is hosszabb időre az Egyesült Királyságban tanulhassanak vagy dolgozhassanak. A tárgyalások része egy szélesebb „reset” folyamatnak, amely a Brexit utáni kapcsolatok javítását célozza, miközben a brit kormány a program költségeit is igyekszik csökkenteni.
Az oktatási miniszter megállította a következő négyéves uniós felsőoktatási csomagot, mert szerinte Magyarországot továbbra is jogtalanul zárják ki az Erasmus+ programból.
Nagy csatára számít csütörtökön Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Brüsszelben.
Kellemetlen kérdésekbe futott bele a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Debreceni Egyetemen tartott 'Kérdezd a Minisztert' elnevezésű fórumon.
A kulturális és innovációs miniszter szerint a jövőért folytatott verseny tudásverseny, ezért kiemelten fontos, hogy a magyar hallgatók világszinten szerezzenek tapasztalatot. A Pannónia Ösztöndíjprogram első éve kétszer annyi jelentkezőt vonzott, mint az Erasmus utolsó éve. Ez utóbbival kapcsolatban viszont nincsen nyilvánosan elérhető statisztika.
Hankó Balázs hangsúlyozta, hogy nemcsak dupla annyian vettek részt a Pannónia ösztöndíjprogramban, mint az Erasmusban, de az ösztöndíjak is magasabbak.
A KIM felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára elmagyarázta azt is, hogy miért.
Magyar hallgatókat utasított vissza egy spanyol egyetem, de a Magyarországra érkező külföldi hallgatók száma is jelentősen visszaesett.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter úgy fogalmazott, hogy a modellváltó egyetemek szuveneritását vette össztűz alá Brüsszel.
Nem indult zökkenőmentesen a 2024/25-ös tanév. Mutatjuk, mik történtek szeptemberben.
Kihirdettük a legszebb magyar egyetem szavazás nyertesét, az Európai Bizottság kifejtette, hogy miért maradnak ki a modellváltó egyetemek továbbra is az Erasmusból és megemelték a tanárképzésen résztvevő diákok ösztöndíját – ezek voltak a hét legfontosabb hírei.
A megszokottnál nyugisabban indult, de nem telt eseménytelenül 2024 januárja. Összeszedtük a legfontosabb, vagy éppen legfurcsább történéseket.
Több magyar egyetem is felkerült a shanghaji szakterületi rangsorra. Mutatjuk, kinek érdemes két tanítási nyelvű iskolába jelentkezni. Szuper eredményt értek el a magyar diákok a digitális kompetenciamérésen. Összegyűjtöttük a hét legfontosabb történéseit.
A módosításokról a magyar kormány egyelőre nem küldött értesítést az Európai Bizottság számára.
Kinek való a négy évfolyamos gimnázium? Mutatjuk, mik közül választhattok, ha szakmát szeretnétek tanulni. Hamarosan eldőlhet az Erasmus sorsa. Ennyit ér egy mesterdiploma - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit
A modellváltott egyetemek előtt is megnyílhat az út az Erasmus+ és a Horizont-programokhoz.
Hankó Balázs úgy fogalmazott egy pódiumbeszélgetésen, hogy a Pannónia programmal jobbat csináltak az Erasmusnál és eközben nem kötöttek alkut. Egy október eleji törvényjavaslat azonban másra utal.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) nemrég kiadott közleménye szerint már 10 hónapja várja a választ arra a törvényjavaslatra, amelyet még 2023-ban nyújtott be az Európai Bizottságnak. A Népszava értesülési szerint azonban az EB nagyjából akkor kaphatta meg a javaslatot, amikor az 2024. október 1-jén kikerült a kormány honlapjára.
Módosítják a közérdekű alapítványokról szóló törvényt, hogy a modellváltott egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és a Horizont-programokhoz.