Az államtitkár bejegyzésében úgy fogalmazott: a véleménykülönbség természetes része a demokráciának és az egyetemi közegnek is, ugyanakkor az emberi méltóság tisztelete nem lehet vita tárgya.
„Szeretném nagyon világosan és kedvesen elmondani: a véleménykülönbség természetes. A demokrácia és az egyetemi közeg is attól él, hogy kérdezünk, vitázunk, akár határozottan is. De az egymás emberi méltóságának tisztelete nem ‘vélemény kérdése’, hanem alap.”
Azt is hozzátette: egy ünnepi pillanatban különösen fontos egymás meghallgatása és a tisztelet megadása.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára arról is írt, hogy a diplomaosztó után számos olyan kommentet és üzenetet kapott, amelyek – megfogalmazása szerint – nem vitának, hanem megalázásnak, trágárságnak és nőgyalázó tartalomnak minősülnek.
„Ilyeneket nem lehet és nem is szabad normalizálni. Akinek mondanivalója van, mondja el kulturáltan – de a gyűlöletbeszéd nem bátorság, hanem gyengeség” – írta.
Bejegyzésében egy bibliai idézetet is megosztott: „A szelíd felelet csillapítja a haragot, a sértő szó felkorbácsolja az indulatot.”
Mint írta, számára ez jelenti az iránytűt a közéleti megszólalásokban is. Arra kért mindenkit, hogy a közbeszédben legyen több emberség, mértékletesség és tisztelet.
Az államtitkár a viták ellenére gratulált a végzős hallgatóknak is: „A végzősöknek pedig – minden vitán túl – szívből gratulálok. Az ő napjuk volt. Kívánom, hogy a munkájukat mindig ugyanaz a felelősség, tudás és hivatástudat vezesse, amiért ünnepelték Önöket.”
Az Állatorvostudományi Egyetemen történtekről alábbi cikkünkben írtunk részletesen.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.