Varga-Bajusz Veronika letartóztatását is meghosszabbította a bíróság
A volt felsőoktatási-és szakképzési államtitkár Hankó Balázzsal együtt – október végéig biztosan rács mögött marad.
A volt felsőoktatási-és szakképzési államtitkár Hankó Balázzsal együtt – október végéig biztosan rács mögött marad.
Elérhetetlenné vált Hankó Balázs Facebook-oldala, amelyen egyébként sem volt nagy aktivitás a kormányváltás óta, annak ellenére, hogy Hankó politikailag aktív maradt: országgyűlési képviselőként és a parlament Oktatási Bizottságának alelnökeként is folytatta a munkát. Egykori államtitkára, Varga-Bajusz Veronika szintén eltűnt a közösségi médiából a kormányváltást követően, Instagram-fiókja azonban továbbra is elérhető.
Eduline
A Kulturális és Innovációs Minisztérium korábbi, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkárát is vezetőszáron kísérték a Kecskeméti Járásbíróságon.
A volt felsőoktatási államtitkár ügyében 30 napos letartóztatást indítványozott az ügyészség. Az Eduline már kedden megkereste a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget Varga-Bajusz Veronika előállításával kapcsolatban, akkor azonban nem adtak tájékoztatást.
Varga-Bajusz Veronika volt az, aki államtitkárként és helyettes államtitkárként is minden lehetőséget megragadott, hogy népszerűsítse a modellváltást és Pannónia Programot, még akkor is, ha volt, hogy ezért a végzős diákok kinevették és kifújolták.
Varga-Bajusz Veronikát sajtóinformációk szerint gyanúsítottként hallgatják ki.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Hétfőn az Eduline is beszámolt arról, hogy az ADF 10 pontban összegezte a NER felsőoktatási politikáját, és az egyetemi keretszámok problémáját. Varga-Bajusz Veronika reagált a közleményre, és kijelentette, „az egyetemeink szárnyalnak”.
44 ezer kilencedikes kezdte meg a tanévet a szakképzésben, akiknek Varga-Bajusz Veronika egy komplett életpályát vázolt fel.
Az államtitkár szerint a cél, hogy a kollégisták jól érezzék magukat és tudjanak a tanulmányaikra koncentrálni.
A KIM felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára elmagyarázta azt is, hogy miért.
Az ajtók minden nap a dolgozók valamilyen személyes vonatkozású üzenetét rejtik a bérekkel kapcsolatban.
Eduline
Az új államtitkár július 1-jén lép hivatalba.
Eduline/MTI
Igaz, 500 pontos a felvételi rendszer, de Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elárulta, hogyan lehet ennél is többet szerezni.
Új helyettes államtitkár felel a felsőoktatásért: Varga-Bajusz Veronika február 1-jével áll munkába a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkáraként - közölte a tárca az MTI-vel.
eduline/mti