Hankó Balázs fellebbezését elutasította a kecskeméti törvényszék, mert „a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, csakúgy, mint a szökés, elrejtőzés, valamint bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye” – írja a Telex.
Emiatt Hankó és egykori államtitkára Varga-Bajusz Veronika is börtönben marad október végéig biztosan. A volt minisztert azzal gyanúsítják a hatóságok, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetőjeként több száz olyan állami támogatás kiutalásában és ellenőrzésében vállalt döntő szerepet, amelyek a valóságban nem a vállalt kulturális célokat, hanem a Fidesz politikai kampányát, vagy a kedvezményezettek magánéletét finanszírozták.
Az Eduline-on arról is beszámoltunk, hogy Hankó volt az, aki felhívta az ELTE rektorát, mikor az egyik oktató bírálta a kormányt.
Varga-Bajusz Veronika is a gyanú szerint az NKA-ügyben lehet érintett. Hogy mit kell róla tudni, és hogyan kötődik Hankó Balázshoz, azzal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Varga-Bajusz Veronika volt az, aki államtitkárként és helyettes államtitkárként is minden lehetőséget megragadott, hogy népszerűsítse a modellváltást és Pannónia Programot, még akkor is, ha volt, hogy ezért a végzős diákok kinevették és kifujolták.