Most már biztos, hogy visszatér az Erasmus: döntött az Európai Unió Tanácsa

Az utolsó akadály is elgördült az Erasmus-program visszatérése elől: az Európai Unió Tanácsa megszüntette a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást, így a modellváltó egyetemek hallgatói ismét részt vehetnek az uniós csereprogramban. De pontosan mikortól?

Az Európai Unió Tanácsa kedden elfogadta az Európai Bizottság javaslatát, és lezárta a Magyarországgal szemben 2022-ben elindított jogállamisági feltételességi eljárást – számolt be róla a Telex a Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete bejegyzése alapján, amely szerint a tagállamok egyhangúlag támogatták az eljárás megszüntetését.

A határozat különösen fontos a magyar egyetemisták számára, hiszen ezzel elhárult az a jogi akadály, amely éveken keresztül megakadályozta az alapítványi fenntartású, úgynevezett modellváltó egyetemeket abban, hogy új uniós finanszírozási megállapodásokat kössenek az Erasmus+-programban.

A korlátozások miatt 2024 őszétől a modellváltó egyetemek hallgatói már nem tudtak új Erasmus+ mobilitási támogatással külföldi részképzésre indulni. Ez több ezer magyar fiatal tanulmányi és szakmai lehetőségeit érintette. A mostani döntéssel azonban megnyílik az út az Erasmus-program teljes körű újraindítása előtt az érintett intézményekben.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hallgatók már a következő napokban útnak indulhatnak. Az egyetemeknek új megállapodásokat kell kötniük, meg kell szervezniük a pályázatokat, és biztosítaniuk kell a hallgatói mobilitás feltételeit. Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár is arról beszélt, hogy a jelenlegi kilátások szerint legkorábban a 2027-es tavaszi félévben indulhatnak újra az Erasmus-ösztöndíjjal támogatott külföldi tanulmányok az érintett egyetemeken, rövidebb, pár napos mobilitások azonban már októberben is megvalósulhatnak. A pontos időpont az intézmények és a programot lebonyolító szervezetek előkészületeitől is függ.

Ami a Pannónia Ösztöndíjprogramot illeti, megkérdeztük az oktatási tárcát annak jövőjéről, vagyis arról, hogy az Erasmus visszatérésével megszűnik-e a hazai finanszírozású mobilitási program. A minisztérium az Eduline-nak azt válaszolta, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram újragondolását és valamennyi felsőoktatási intézményre történő kiterjesztését tervezik, ennek megvalósítása azonban a 2027-es költségvetés lehetőségeitől függ. Vagyis a program egyelőre nem feltétlenül szűnik meg az Erasmus visszatérésével.

A döntés a Horizont Európa kutatási program szempontjából is jelentős. A magyar kutatók és egyetemek ismét közvetlen uniós finanszírozással kapcsolódhatnak be nemzetközi kutatási együttműködésekbe.

Több mint 1500 milliárd forint előtt is megnyílt az út

A döntésnek az Erasmus-program újraindítása mellett jelentős gazdasági tétje is van, ugyanis Magyarország ismét hozzáférhet a korábban befagyasztott 4,2 milliárd eurónyi, vagyis több mint 1500 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz. Az összeget azonban nem egyben, hanem a megvalósított fejlesztések elszámolása után folyósíthatják.

Az Európai Bizottság szeptemberben javasolta az eljárás lezárását, miután megállapította, hogy a magyar kormány teljesítette a korrupcióellenes, közbeszerzési és átláthatósági követelményeket. A Tanács mostani döntését Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is üdvözölte. A határozat egy összesen 16,4 milliárd eurós uniós forráscsomag rendezésének is fontos állomása, ugyanakkor a további támogatások kifizetéséről még külön döntések szükségesek.

HÖOK: Újra van Erasmus, de sok hallgató számára továbbra sem elérhető

Bár a 2026/2027-es tanévtől ismét minden magyar egyetemista előtt megnyílik az Erasmus lehetősége, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint ettől a program még nem válik mindenki számára ténylegesen hozzáférhetővé. A szervezet három komoly problémára hívta fel a figyelmet.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.