Ursula von der Leyen: „Örülök, hogy a magyar hallgatók és kutatók újra teljes mértékben élvezhetik majd az Unió által teremtett lehetőségeket”

Az Európai Bizottság közleményéből kiderült, Magyarország ismét hozzájuthat 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forráshoz, emellett helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz.

Az Európai Bizottság szerint Magyarország sikeresen kezelte azokat a rendszerszintű és jogállamisági problémákat, amelyek korábban az Európai Unió költségvetésének biztonságát veszélyeztethették – írja az MTI.

A döntés kapcsán Ursula von der Leyen, a testület elnöke kiemelte, hogy Magyarország érdemi és fontos lépéseket tett a jogállamiság megerősítése, valamint az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. Ezért a Bizottság hivatalosan is javasolja a 4,2 milliárd eurós keret felszabadítását, továbbá a kizárt egyetemek visszaintegrálását az uniós oktatási és kutatási hálózatba.

Örülök, hogy a magyar hallgatók és kutatók újra teljes mértékben élvezhetik majd az Unió által teremtett lehetőségeket. Ez is azt mutatja, hogy a reformok eredményre vezetnek

– fogalmazott a Bizottság elnöke.

A javaslat végleges életbe lépéséhez már csak az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács jóváhagyása szükséges. Amennyiben a Tanács elfogadja a Bizottság előterjesztését:

  • Hivatalosan is visszaállítják a korábban felfüggesztett, 4,2 milliárd euró értékű kohéziós politikai kötelezettségvállalásokat.
  • A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek diákjai és oktatói ismét teljes joggal vehetnek részt az Erasmus+ csereprogramjaiban és a Horizont Európa kutatás-fejlesztési projektjeiben.

Mint megírtuk, Katz Sándor, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára szeptember közepén a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott, hogy akár már az őszi félévben magyarországi egyetemi hallgatók utazhatnak külföldi egyetemekre az Erasmus-program keretében.

Ez még nem jelenti azt, hogy mindenki utazhat

Fontos azt is kiemelni, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) korábban üdvözölte, hogy a 2026/2027-es tanévtől ismét minden magyar egyetemista előtt megnyílik az Erasmus-program lehetősége, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ettől a külföldi részképzés még nem válik automatikusan minden hallgató számára ténylegesen hozzáférhetővé.

A szervezet három olyan problémát emelt ki, amely szerinte továbbra is sokakat visszatarthat a külföldi tanulmányoktól:

  • a külföldön megszerzett kreditek elismerésének nehézségeit,
  • a megfelelő nyelvtudás hiányát, valamint az Erasmus-ösztöndíj
  • és a külföldi megélhetési költségek közötti különbséget.

A HÖOK által idézett Eurostudent VI. kutatás szerint a magyar hallgatók külföldön megszerzett kreditjeinek 69 százalékát egyáltalán nem fogadják el, egy részüket pedig csak szabadon választható kreditként számítják be. A szervezet szerint emiatt a hallgatók egy részének azzal is számolnia kell, hogy egy külföldön töltött félév tanulmányi csúszást okozhat.

HÖOK: Újra van Erasmus, de sok hallgató számára továbbra sem elérhető

Bár a 2026/2027-es tanévtől ismét minden magyar egyetemista előtt megnyílik az Erasmus lehetősége, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint ettől a program még nem válik mindenki számára ténylegesen hozzáférhetővé. A szervezet három komoly problémára hívta fel a figyelmet.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.