#digitális oktatás

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.


Csapodi Csaba fontosnak tartja, hogy a gyerekek ne csak használói, hanem értő és felelős alakítói legyenek a technológiának

Közel ezer intézmény, több mint 140 ezer diák és hétezer pedagógus vett részt az idei Digitális Témahéten. A program keddi díjátadóján Csapodi Csaba, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztosa arról beszélt: ma már elengedhetetlen, hogy a fiatalok ne csupán használják a digitális technológiákat, hanem tudatosan és felelősen is viszonyuljanak hozzájuk.


Tanács Zoltán szerint napokon belül elveszíthetik a hozzáférést fontos digitális eszközökhöz az egyetemek hallgatói és oktatói

Egy lejárt szerződés miatt akár százezernyi hallgató, oktató és egyetemi dolgozó veszítheti el napokon belül hozzáférését a felsőoktatásban használt digitális együttműködési és csoportmunka-eszközökhöz – erről írt közösségi oldalán Tanács Zoltán. Az érintett szoftverek a mindennapi tanulás, oktatás, kutatás és adminisztratív munka alapvető eszközei az egyetemeken.