Egy székelyudvarhelyi óvoda vezetősége a szülői csoportban kérte a szülőket, hogy szavazzanak Orbán Viktorra
Az üzenetben azt írták, hogy az óvoda munkaközössége Orbán Viktorra szavaz, és arra kérték a szülőket, hogy „álljanak az ő oldalukra”.
Az üzenetben azt írták, hogy az óvoda munkaközössége Orbán Viktorra szavaz, és arra kérték a szülőket, hogy „álljanak az ő oldalukra”.
Új funkciót kaphat az Óbudai Meseerdő Óvoda Kerék utcai telephelye: a III. kerületi önkormányzat megállapodott az Észak-Budapesti Tankerületi Központtal arról, hogy az épület egy részében sajátos nevelési igényű gyerekek számára indítanak óvodát.
Elfogadta Zugló 2025-ös költségvetését a képviselő-testület március 5-i ülésén. A döntésről a közösségi médiában számolt be Zugló polgármester, aki bejelentette, hogy több intézményi dolgozó számára is bérpótlékemelést vezetnek be.
Olyan erősek voltak a tünetek, hogy többen kórházba kerültek.
Az idei évben jelentősen nőtt azoknak a szülőknek a száma, akik még egy évet szeretnének adni gyereküknek az iskola előtt.
Kedd reggel egy férfi gázpisztollyal többször rálőtt Orbán Sándor polgármesterre a nagyteveli polgármesteri hivatalban, amely a helyi óvodával egy épületben van.
Több mint 3 milliárd forint európai uniós és állami forrásból újítanak fel három miskolci óvodát, de három általános iskola felújítása is támogatást nyert.
Újabb adatok láttak napvilágot a plusz egy év óvoda kapcsán: a kérelmezők közel ötöde nem kapott írásos támogató nyilatkozatot az óvodától, pedig egyetértett a kérelemmel, 12 százalék pedig ugyan kapott, de abban nem szerepel egyértelműen a javaslat.
A rendőrségnek sikerült elkapnia egy 55 éves férfit, aki már több iskolába és óvodába is betört, hogy pénzt vagy műszaki cikkeket lopjon. De olyanra is volt példa, hogy megette az ott talált nasikat.
Felesleges stresszt okoz a gyerekeknek és a szüleiknek az, hogy a hatodik életévüket betöltött óvodások iskolakezdésének halasztásáért benyújtott kérelmeket sok esetben felesleges vizsgálatokkal terhelik. Hadházy Ákos osztotta meg egy szülő személyes történetét.
Fontos határidő jár le hamarosan.
Finnországban nemcsak a szövegértés és a matematika alapvető készség, hanem az is, hogy a gyerekek felismerjék az álhíreket és az AI által generált hamis tartalmakat. Az ország most új szintre emelte a médiatudatosság oktatását: a mesterséges intelligencia működését és veszélyeit is beemelték a tantervbe – már egészen fiatal kortól.
December 29-én megnyílt az Oktatási Hivatal (OH) online felülete, ahol a szülők kérhetik, hogy a gyerek később kezdje az iskolát, vagy épp korábban váljon tankötelessé. A kérelmeket 2026. január 19-ig lehet beadni.
Január 15-től az Országos Mentőszolgálat elküld minden óvodába egy QR-kódos színezőt.
Az iskolaválasztás előtt álló erdélyi ovisoknak a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bank is áldott, békés ünnepeket kívánt.
Az első magyar űrhajós segítségével tökéletesítették hetek óta készülő űrutazási projektjüket a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi óvodásai.
Eduline
A legtöbb intézmény nincsen tisztában azzal, hogy milyen jogi és gyerekjogi kérdéseket vet fel például egy a Facebookra posztolt erdőben sétálós vagy anyák napi felvétel. Az sem világos, hogy mekkora probléma óvónőként videóra venni a hisztiző gyereket vagy kamaszként közös szelfit készíteni az öltözőben? Stáhly Katával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány gyerekjogi szakértőjével és pszichológusával beszélgettünk.
Rendeletmódosítással és kedvezménnyel próbálja visszaszorítani Újbuda önkormányzata a kerület közterületein megjelenő politikai hirdetéseket, különösen az oktatási intézmények és játszóterek környékén.
Mindent vitt magával, ami könnyen mozdítható volt.
A miniszterelnöki biztos magyarázatot adott arra, mit is jelent a nemrég elfogadott módosítás az óvodai nevelésben.