„A klímavédelem megértetése a legmaradandóbb befektetésünk a jövő nemzedékébe” – 400 általános iskolában indul erdővédelmi program
A program őszi szakaszának fókuszában a biológiai sokféleség és a fenntarthatóság áll.
Gajdos László szerint a program lehetőséget ad arra is, hogy az óvodapedagógusok, a szülők és a helyi közösségek együtt tegyenek a fenntarthatóbb jövőért.
Szeptember 30-án éjfélig lehet benyújtani a pályázatokat a Zöld Óvoda, Címmegtartó Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére – jelentette be Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A program olyan óvodák szakmai munkáját ismeri el, amelyek a fenntarthatóságot beépítik a mindennapi működésükbe, és ahol játékosan, élményszerűen tanulják meg a gyerekek, miért fontos vigyázni a környezetre.
A fenntarthatóságra nevelés nem egyetlen tantárgy vagy egy-egy program kérdése, hanem szemlélet, amelyet már óvodáskorban érdemes megalapozni
– írta a tárcavezető, megjegyezve: a program nemcsak a gyerekek szemléletét formálja, lehetőséget arra is, hogy az óvodapedagógusok, a szülők és a helyi közösségek együtt tegyenek a fenntarthatóbb jövőért.
A pályázatokat online, ide kattintva lehet benyújtani!
A program őszi szakaszának fókuszában a biológiai sokféleség és a fenntarthatóság áll.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Az oktatási miniszter közösségi oldalán kifejtette, hogy az óvodáknak kiküldött kérdőívet Rétvári államtitkársága idején is használták.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.