Balatoni Katalin: „Dugig vannak az egyetemek a jövő pedagógusaival”
A miniszterelnöki biztos szerint soha nem látott stabilitást építettek, és újra vonzóvá tették a pedagóguspályát.
A miniszterelnöki biztos szerint soha nem látott stabilitást építettek, és újra vonzóvá tették a pedagóguspályát.
Mutatjuk, hogy melyik témakör mennyire hangsúlyos a középszintű matekérettségin.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.
1109 diák volt, akinek nem lett meg középszinten még az elégséges sem.
Azok a hallgatók kaphatják, akik nem kerültek be kollégiumba.
A 2-es, a 3-as és a 4-es metrók nagypénteken, nagyszombaton és húsvétvasárnap éjszaka is meghosszabbított üzemidővel közlekednek.
Az országban néhány alapítványi és egyházi intézmény van, ahol fogadnak súlyosan autista felnőtteket, ezért több család úgy döntött, maguk oldják meg a nehéz helyzetet.
Diploma nélkül bruttó 705 ezer forint? Az óvodai nevelő képzést elvégzők akkor is rögtön Gyakornok fizetést kapnak, ha NOKS-munkakörben alkalmazzák őket.
Van olyan nemzetgazdasági szektor, ahol bruttó 2 millió forint volt az átlagfizetés. Az oktatás az erős középmezőnyben szerepel.
Hiába nőtt meg ugrásszerűen a tanító szak iránti érdeklődés, a jelentkezők többsége nem a nappali képzésre készül. Sőt, az adatok szerint tíz első helyes jelentkezőből majdnem nyolcan inkább levelezőn tanulnának tovább.
Bevett gyakorlat óvodákban, hogy azok a gyerekek, akiknek az anyukája a kisebb testvérrel otthon van, nem aludhat ott délután.
Fekete szív az intézmény udvarán, csoportkép az iskola előtt –rengetegen éltek volna a sztrájkjogukkal, ha Maruzsa Zoltánék nem fordultak volna bírósághoz.
Jocó bácsi közösségi oldalán hosszú posztban reagált arra, hogy az egyik kispesti gimnáziumban az igazgatója nem engedte levetíteni a filmmaratonon Holtai Gábor filmjét.
Háborús célozgatás alsóban a napköziben, politikai témájú plakát az iskola falán vagy éppenséggel foci a miniszterrel a frissen átadott sportpályán. Összegyűjtöttük, hogy a 2026-os választási kampányba hogyan sodródott bele több iskola.
Egyesre felelt 13 évesen informatika órán Hrabóczki Dániel, azaz Gundalf, aki ezután nem keseredett el, hanem mélyebben beleásta magát a kibervédelembe.
Az Eduline információi szerint idén a kismarosi iskolában és az óvodában több gyereknél is diagnosztizáltak hepatitisz A fertőzést december óta. A fertőző májgyulladás oltással megelőzhető lenne, ha éppen nem hiánycikk.
Érettségi tudósítói hálózatot szervez szerkesztőségünk, ahova várjuk a diákok a jelentkezését.
Az igazgató politikai tartalomra hivatkozva tiltotta meg az Itt érzem magam otthon című film bemutatását. A szervező tanár szerint a szakmai döntését kérdőjelezték meg.
A miniszterelnöki biztost arról kérdezték, mi a véleménye arról, hogy az ellenzéknek állandóan az a problémája, hogy rossz a mai köznevelés Magyarországon.
Bár a legtöbb pedagógusállás nyáron üresedik meg, több iskolában már most hiány van természettudományos tárgyakat oktató tanárból.