„PhD-hallgatóknak havi 140 ezer forintért kell kutatni, oktatni, és egy főállásnyi időt tanszéken tölteni”

A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.

A tartalomkészítő egyébként jelenleg is a BME hallgatója, mesterképzésen tanul. Közösségi oldalán videóban és posztban hívta fel a figyelmet a PhD-hallgatók helyzetére.

A PhD-hallgatóknak havi 140ezer forintért kell kutatni, oktatni, és egy főállásnyi időt tanszéken tölteni.... A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok, stb kimennek külföldre vagy PhD helyett munkába állnak. Ezzel a rendszer aláássa a tudományos munkát és a fejlődést. Kivéve persze a nagyon elhivatottakat vagy akik anyagilag megtehetik

- hangsúlyozta a posztjában, majd kitért arra is, hogy a doktoranduszoknak nem kell külön oktatói díjat fizetni, hanem kötelező órát tartani...

Németh Hanna a videóban megjegyezte azt is, hogy technikumban tanulók ösztöndíja közel 60 ezer forint 4,49 átlagot teljesít, míg ehhez képest egy fizika alapszakos hallgató még brutálisan magas átlaggal sem kap 30 ezer forintot.

Az Eduline-on is foglalkoztunk azzal, hogy kevesebb tanulmányi ösztöndíj jár egy egyetemistának, mint egy szakképzésben tanulónak.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ösztöndíjak a következőek:

  • nyelvi előkészítő osztályban: 8000 Ft/hó
  • műhelyiskolában: 16000 Ft/hó
  • technikum 9-10. osztályában 8000 Ft/hó
  • szakképző iskola 9. osztályában 16000 Ft/hó

Szakirányú oktatásban, vagyis a szakképző iskola 10-ik, 11-ik és 12-ik osztályában, valamint a technikum 11-ik és 12-ik osztályában, ha a diák egy kicsit is odafigyel a tanulásra, akkor jóval többet hazavihet, de már színkettes átlag esetén is jár a havi 8000 forint.

A szakképzésben az ösztöndíjak az alábbiak szerint alakulnak:

  • 2.00-2.99 közötti tanulmányi átlaggal 8000 Ft/hó
  • 3.00-3.99 közötti tanulmányi átlaggal 25000 Ft/hó
  • 4.00-4.49 közötti tanulmányi átlaggal 42000 Ft/hó
  • 4.50 és a feletti tanulmányi átlaggal 59000 Ft/hó
  • Megelőző tanév végi minősítés hiányában 16000 Ft/hó

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a kormány a választások előtt bejelentette, hogy megemeli a hallgatói ösztöndíjakat. (Ezzel részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.)

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.