Jocó bácsi: „Hogy egy iskolaigazgató politikai okokból beleszól egy pedagógus szakmai munkájába, és korlátozza azt, az egyáltalán nem oké”

Jocó bácsi közösségi oldalán hosszú posztban reagált arra, hogy az egyik kispesti gimnáziumban az igazgatója nem engedte levetíteni a filmmaratonon Holtai Gábor filmjét.

Jocó bácsi a posztban hangsúlyozta, hogy „az, hogy egy média tagozaton azért nem lehet levetíteni egy filmet, mert a szereplői amúgy politikai véleményt fogalmaznak meg, az egyáltalán nem oké. Nagyon nem. ”

Az Itt érzem magam otthon film nem propagandafilm. Ez egy thriller, ami nagyon fontos témákat feszeget, és rámutat társadalmi problémákra, amikkel igenis foglalkozni kell. Mi az oktatás feladata, ha nem ez? Nem kritikus gondolkodásra, szabad véleményalkotásra kell nevelni a diákokat? Szerintem de.

-fejtette ki a pedagógus, majd megjegyezte, hogy miközben „az oktatásirányítás megmondóemberei azt szajkózzák, hogy a magyar oktatásban a pedagógusok szabadok és csak saját hibájukból nem innoválnak. Ilyenkor tényleg elhiszik, amit mondanak?”

Korábban az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy Balatoni Katalin a diákok túlterheltségének egyik fő oka, hogy „sokszor elavult módszertan” jellemzi a tudásátadást és az értékelést, miközben az is problémát jelent, hogy a pedagógusok egy része „nem ismeri, nem alkalmazza az új alaptanterv tartalmát”, és az iskolák sem mindig tartják be az óraszámkorlátokat.

Dönthetünk úgy, hogy tovább csökkentjük a tananyagot, ami az oktatás lebutításához vezet, azonban én törekszem kitartani amellett, hogy új módszertanokkal a terhelés jelentősen csökkenthető

– hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos, majd hozzátette, hogy az új generációk figyelem- és koncentrációs szintje teljesen megváltozott. Balatoni kiemelte, hogy abban minden oktatáskutató egyetért, hogy lexikális tudás nélkül nem tudunk kompetencia alapú tudásról beszélni, hiszen az „információk hozzájárulnak a gondolkodási folyamatok és az agyi struktúrák fejlődéséhez.”

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.