Egy luxemburgi iskola tanárnője azt kérte a szülőktől, ne vegyenek neki ajándékot, inkább egy magyar alapítványt támogassanak
Nem akárhonnan kapott támogatást a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány.
Nem akárhonnan kapott támogatást a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány.
Eduline
Nyilvánosságra hozta a 2021-es országos kompetenciamérés eredményeit az Oktatási Hivatal, amely a kiemelkedő teljesítményű iskolák listáját is közzétette. A következő általános iskolákban az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok matematikai képességeit.
Szabó Fruzsina
Még megy a vita a budapesti parkolási rendszer átalakításáról, amelyről szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés. Egy módosító javaslat szerint csak reggel fél kilenctől kellene fizetni a parkolásért, így a szülők anélkül bekísérhetnék az iskolába a gyerekeiket, hogy parkolójegyet vennének.
Eduline
A Digitális Oktatási Stratégia ugyanis még nincs készen teljesen, de lehet, hogy nem is kell - a minisztérium szerint a tanárok "kreatívan és professzionálisan" oldották meg a helyzetet a járvány alatt is.
Eduline
A beígért háromszor 10 százalékon felül csak akkor kapnak komolyabb béremelést a pedagógusok, ha „a gazdaság jól teljesít”, és óraszámcsökkentésre sem számíthatnak – többek között ez derül ki abból a dokumentumból, amelyben a Belügyminisztérium válaszolt a két nagy pedagógus-szakszervezet követeléseire.
Szabó Fruzsina
Háromszor 10 százalékos béremelést kapnak a pedagógusok – hónapok óta ezt emlegetik kormánypárti politikusok, legutóbb Orbán Viktor beszélt a Parlamentben a 10+10+10 százalékos emelésről. A Belügyminisztérium szakszervezetekhez eljuttatott állásfoglalásából végre az is kiderült, hogyan lehet számolni ezzel a béremelés három részletével.
Eduline
Bár még mindig nem jelent meg a 2022/23-as tanév hivatalos menetrendje, megnéztük, hogy a korábbi évek alapján mire számíthatnak a diákok és a szüleik szeptembertől.
Eduline
Az iskolák közel felében nincs pszichológusi státusz, pedig nagy szükség lenne szakemberekre - a hátrányos helyzetű diákokat oktató iskolákban különösen. A minisztérium szerint jól muzsikálnak a diákok mentális egészségét támogató iskolai programok.
Csik Veronika
Már a nyári szünet kezdete előtt több ezer tanári, tanítói és óvodapedagógusi állást hirdettek az iskolák és az óvodák, pár nap alatt azonban több száz újabb álláshirdetés került fel a közszféra állásportáljára.
Csik Veronika
Már huszonnyolc vállalkozás csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet a pécsi egyetem egyik oktatója indított – kedvezményeket adnak a (még mindig) béremelésre váró pedagógusoknak.
Eduline
Mennyi az annyi: 20, 25 vagy 30? Alig fél nap alatt több százan mondták el a véleményüket, az optimális osztálylétszámról.
Eduline
A pedagógusok béremeléséről is kérdezték Orbán Viktort hétfőn, a Parlamentben.
Eduline/MTI
A Belügyminisztériumot érdekli, mit gondolnak a tanárok az ideális osztálylétszámról. Most elmondhatjátok, hány diákkal lenne a legjobb egyszerre együtt dolgozni – szavazzatok!
Eduline
Két év után felmondott a Magyar Gyula Kertészeti Technikum egyik tanára, mert úgy érezte, hogy „ez így nem mehet tovább” - mesélte el egy interjúban.
Eduline
A lányt egy iskolatársa hónapokon át bántalmazta, emiatt halálra akarta inni magát vodkával.
Eduline
A Sakkpalota képességfejlesztő program oktatóit ezen a héten képzik Nagykanizsán, 12 városi és térségbeli általános iskola 32 pedagógusa jelentkezett.
Eduline/MTI
Skóciában tesztelik az iskolai ebédek drónos kiszállítását, hogy a vidéki iskolákba minél egyszerűbben eljuttathassák a menzamenüt.
Eduline
Megvannak az idegen nyelvi teszt eredményei, ősszel felmérik a magyar diákok képességeit, és megnéztük a 2022-es felvételi legnépszerűbb egyetemeit is. A hét oktatási hírei közül szemezgettünk.
Eduline
Nemcsak a kiadásaik csökkennek, de a gyerekek is sokat tanulhatnak a megújuló energiaforrásokról.
Eduline
Az elmúlt években megtakarított osztálypénzével a Bethesda Gyermekkórház „meseösvényének” megépítését támogatta az egyik budapesti általános iskola végzős osztálya.
Eduline