A tanévkezdés gyerekenként 50-100 ezer forint extrakiadással jár(t) - mi lesz idén?
Egy friss felmérés szerint, a nagyobb cégek többet költenek iskolakezdési támogatásra, de úgy tűnik idén sokaknak fájhat a feje a nyár végén: komoly emelkedés jöhet.
Egy friss felmérés szerint, a nagyobb cégek többet költenek iskolakezdési támogatásra, de úgy tűnik idén sokaknak fájhat a feje a nyár végén: komoly emelkedés jöhet.
Eduline
4,6-os átlaggal zárták a tanévet a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum diákjai. „Szerintünk egészen elképesztő, de a legszebb benne az, hogy ezt együtt adtuk össze” – írták a Facebookon.
Eduline
A gyógypedagógus-állások ötöde betöltetlen, a felvételizők száma pedig évek óta nem emelkedett túl sokat, a minisztérium szerint mégis eredményes az elmúlt 10 év.
Csik Veronika
Végleg bezár az iskola Tolna város Mözs településrészén, mert a 2022-23-as tanévre mindössze hét első osztályost írattak be, pedig 14 legalább kellene.
Eduline
Ha a mostani pedagógusbéreket háromszor tíz százalékkal emelné a kormány, az körülbelül bruttó 400 ezer forintos kezdő bért jelentene.
Eduline
A 2021/22-es tanév utolsó hetében sem maradtunk események, hírek nélkül: több ezer tanárt és tanítót keresnek az iskolák, Gulyás Gergely ismét beszélt a pedagógus-béremelésről, folytatódnak a középszintű szóbeli érettségik és kiderült, meddig használhatjátok a járvány alatt lejárt diákigazolványokat.
Eduline
Egyre kevesebb a többnapos osztálykirándulás a költségek emelkedése miatt.
Eduline
A szerb pénzügyminisztériumban és a külügyminisztériumban, valamint országszerte számos általános és középiskolában volt bombariadó csütörtökön - közölte a szerbiai belügy.
Eduline
„A gyengébb bizonyítvány nem a világ vége, és ezt általában a szülőkkel kell megértetni” – ezt üzeni Facebook-posztban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Eduline
Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a pénteki kormányinfón.
Csik Veronika
2022-ben, 2023-ban és 2024-ben tíz-tíz százalékos béremelést kapnak a pedagógusok – mondta a pénteki kormányinfón Gulyás Gergely. De csak akkor, ha megérkeznek az uniós források.
Eduline
A tankerület a szülők és feltehetően a tanárok feje fölött döntött arról, hogy bezárják a makói Bartók Béla zeneiskolát, a gyerekeket pedig másik épületbe költöztetik.
Eduline
A második világháború óta a legtöbb gyerek kényszerült menekülni konfliktusok, erőszak és más válságok elől világszerte 2021 végén - közölte pénteken New Yorkban az ENSZ gyermekvédelmi szervezete.
Eduline/MTI
28 millió forintra lenne szüksége a Bliss Alapítványnak ahhoz, hogy fogyatékossággal élő, kommunikációra képtelen gyerekeket fogadó iskolájuk a következő tanévben is működni tudjon. A gyűjtés még tart, eddig 8,6 millió forintot adtak össze a támogatók.
Eduline
Két hét múlva végleg lejár az évek óta hosszabbítgatott diákigazolványok érvényessége is. De meddig lehet kedvezményes bérletet venni a korábbi matricákkal, és meddig lehet használni a diákbérleteket? Mutatjuk a szabályokat.
Eduline
A népszerű töritanár azután posztolt, hogy többen a pedagógusoknak is kellemes pihenést kívántak. Az igazság azonban az, hogy a tanároknak még nem kezdődött el a nyári szünet.
Eduline
A budaörsi Illyés- és a fővárosi Kölcsey-gimnázium után a monori tankerület egyik általános iskolájának több pedagógusa is azt fontolgatja, hogy csatlakozik a szeptembertől tervezett polgári engedetlenségi akcióhoz.
Eduline
A Facebookon tett közzé még vasárnap Mága Zoltán egy posztot arról, hogy ismét bekerült egy iskolai történelemkönyvbe.
Eduline
A budapesti Fazekas- és Eötvös-gimnáziumból, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumából, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumból és az Eötvös József Gimnáziumból került be idén a legtöbb diák az Országos Középiskolai Verseny, vagyis az OKTV döntőjébe angolból. Ez a legnépszerűbb tantárgy a versenyen, idén több mint ötezren jelentkeztek az első fordulóra.
Tornyos Kata
Adatok bizonyítják, hogy nem javult az oktatás minősége 2010 óta, az iskolák szakmai autonómiája megszűnt, a pedagógus-életpálya romokban, a diákok teljesítménye nem javult, esélyegyenlőségről pedig szó sincs.
Eduline