Komoly anyagi teher az ingázás a tanároknak is – fenntarthatatlan lesz a bejárás?

Van olyan tankerület, ahol a munkábajárási támogatás minimumát – azaz kilométerenként 18 forintot - fizetik ki a tanároknak, ez viszont a magas üzemanyagárak mellett szinte fenntarthatatlanná teszi napi munkába járást.

  • Eduline

„Elviselhetetlen teher lett a bejárás a magas üzemanyagárak miatt, nem fogom bírni anyagilag” - mondta a 444.hu-nak egy visegrádi Áprily Lajos Általános Iskolában tanító pedagógus, aki Surányból ingázik dolgozni. Ha a tömegközlekedést választaná - tette hozzá a lapnak -, a legközelebbi buszmegállóból a legkorábbi busszal is csak 8 órára érne be az iskolába, tehát a munkaideje kezdete után, és két órába telne megtenni a 20 kilométeres távot, visszafelé pedig több napon is csak a munkaideje után 4 órával érne haza. A másik opció sem jobb: ha komppal és busszal menne, ahhoz 5 órakor kellene elindulnia és 6:50-re érne Visegrádra. Autóval mindez 25 perc.

A lap szerint a vonatkozó kormányrendelet alapján a tankerületek a munkába jutás költségeinek egy részét eddig is megtérítették, kilométerenként 15 forint összegben. A kormány nemrég azonban bejelentette, hogy hogy duplájára emelik a munkába járás támogatását, amiből minimum 18 forintot kilométerenként kötelező kifizetni. Sőt, az emelt összeg visszamenőleg, már januárra is érvényes.

A tanárnő elmesélte, alá is íratták velük a januárra vonatkozó elszámolást, ezen már a magasabb 30 forintos kilométerdíj szerepelt, viszont a következő héten arról tájékoztatta az iskola tanárait az igazgató, hogy a tankerület mégsem fizet annyit, és januárra új elszámolást kell aláírniuk, továbbra is 15 forintos kilométerekénti összegről.

A tanárnő megkereste a tankerületet is, ahol azt mondták neki, 15 helyett 18 forintos - tehát a kötelező minimum - költségtérítést fizetnek, és ettől az összegtől méltányossági alapon „nem áll módjukban eltérni.” A tanárnő hozzátette, a váci tankerület összes intézményében egységesen csak 18 forintot fizetnek ki februártól a munkavállalóknak utazásra, míg más tankerületek közt volt olyan, ahol megadták a 30 forintot.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.