Mit csinálnak a tanárok a nyári szünetben? A többség nem pihen, hanem dolgozik
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felmérést készített arról, mivel töltik a nyári heteket a pedagógusok. A válaszokból kiderül: többnyire nem pihenéssel.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felmérést készített arról, mivel töltik a nyári heteket a pedagógusok. A válaszokból kiderül: többnyire nem pihenéssel.
Eduline
A háromszor 10 százalékos béremelés biztos, hogy ezen felül tudnak-e fizetésemelést adni a pedagógusoknak, az a gazdaság teljesítményétől függ – közölte a Belügyminisztérium.
Eduline
A budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola hat tanár távozik, ezt maga az igazgató közölte.
Eduline
Szombaton írtunk arról az amerikai tanárnőről, akitől kollégái és tanítványai egészen különleges módon – sorfalat állva – búcsúztak, amikor nyugdíj előtti utolsó munkanapját töltötte. Egyik olvasónktól megtudtuk, hogy hasonló búcsúztatást itthon is szerveztek már.
Eduline
Két ezüst- és két bronzérmet szereztek magyar diákok a nemzetközi földrajzi olimpián, az iGeo-n.
Eduline
Véget ért az 52. Nemzetközi Fizikai Diákolimpia, ahol szép eredménnyel zárt a magyar csapat.
Eduline
Meglepő, főleg azokban az intézményekben, ahol az igazgatójelölt egyedüli pályázóként indult.
Eduline
A rendvédelmi dolgozók bére emelkedett, az oktatásban dolgozók is várják a "normális" bérrendezést - a két szektor ugyanis ugyanazon minisztérium alá tartozik.
Csik Veronika
Véget ért a tanítás az evangélikus egyház Szentkirály utcai központjában is, ahol 60-70 olyan diák tanult, aki Ukrajnából menekült.
Eduline
Azonnali fizetésemelést követel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a miniszterelnöknek írt levelében, továbbá követeli a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, azokról a szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését.
Eduline/MTI
Több óvoda és iskola egyszerre négy-öt, sőt akár hét-nyolc pedagógust keres a közigállás.gov.hu-n, Facebook-csoportokban és más álláskereső portálokon, annyian távoztak a tanév végén. Van, aki nyugdíjba ment, mások iskolát váltanak, és olyan is akad, aki más területen helyezkedik el.
Kazinczy Bálint
Még nem jelent meg az új tanév rendjéről szóló rendelet, amely alapján az iskolák meg tudják tervezni a következő hónapokat.
Eduline
Alig egy nap alatt bejárta a netet a Vajk-sziget Általános Iskola álláshirdetése - technikatanárt keresnek.
Eduline
Július 21-én kiderül, ki melyik egyetemre kerülhet be és kezdheti el a tanulmányait ősztől: jönnek a felvételi ponthatárok. Több tízezer tanárt érinthet a héten elfogadott katatörvény, miközben akkora a pedagógushiány, hogy már Facebook-csoportokban és kisebb állásportálokon is tanárokat keresnek az iskolák. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
Eduline
A szülők szerint kifogásolható rajzfilmet vetítettek az iskolásoknak.
Eduline
Egyre nehezebb betölteni a meghirdetett óvodapedagógusi állásokat, ezért sok település szolgálati lakással és más juttatásokkal próbál pályázókat csalogatni a helyi óvodákba. Budapesten kevés a szolgálati lakás, de néhány kerület néhány tízezer forintos pótlékkal egészíti ki az óvodapedagógusok bérét.
Tornyos Kata
„A feliratot nem én írtam, de az eleje igaz rám: tanár vagyok és katás. A kettőből tudtam megélni eddig. Eddig. Most pedig ezt kihúzták alólam, és ha folytatom - meg akarok élni, szóval muszáj lesz -, akkor sokszorosára nőnek a költségeim. Ahogy mindenkinek” – írja a Facebookon Balatoni József történelemtanár, vagyis Jocó bácsi.
Eduline
Több ezer tanár vonult az utcára Szlovákiában, hogy magasabb fizetést követeljen, de sztrájkoltak Izraelben, Angliában és Macedóniában is. A probléma mindenhol ugyanaz: az árak folyamatosan nőnek, a fizetések viszont nem.
Székács Linda
Többen is jelezték, hogy önkielégítésről, pozíciókról, és nemi erőszakról is „tanítják” a 6-9 éves gyerekeket.
Eduline
Az Oktatási Hivatal idén is összegyűjtötte, melyek azok az iskolák, ahol a kompetenciamérések alapján a tizedikesek jobb eredményeket értek el, mint az a szociális helyzetük alapján várható volna.
Székács Linda