Hajnal fél 6-kor kezdődik a tanítás egy indonéz tartományban, a gyermekvédelmi szervezetek felháborodtak

Így "fegyelmezné" az önkormányzat a tizenkettedik osztályos diákokat.

  • Eduline

Hajnal fél 6-ra járnak iskolába tíz indonéz középiskolai tizenkettedik osztályos diákjai az önkormányzat kísérleti programja miatt - számolt be róla a The Guardian.

A lap szerint a múlt hónapban bejelentett program célja a gyerekek fegyelmének erősítése, ezért a reggeli 7 és 8 óra közötti kezdés helyett Kupangban, Indonézia Kelet-Nusa Tenggara tartományának fővárosában már 5:30-kor a padokban kell ülnie a tizenkettedik osztályos kamaszoknak. A szülők szerint ez azt jelenti, hogy a gyerekeiknek hajnal 4-kor kell felkelniük és még sötétben iskolába indulni, amit veszélyesnek tartanak, ráadásul több kutatás is azt bizonyítja, hogy az alváshiány hosszútávon kifejezetten káros, főleg a kamaszok számára, akiknek minimum 9 óra alvásra lenne szükségük, a szervezetükben végbemenő változások miatt viszont teljesen más időpontokban igénylik azt, mint a felnőttek vagy a fiatalabb társaik.

A Kompas indonéz hírügynökség szerint az intézkedéssel kapcsolatban az indonéz ombudsman, a gyermekvédelmi minisztérium és a gyermekvédelmi bizottság is felszólította a kormányt az intézkedés felülvizsgálatára és a politikai beavatkozásra. Ennek ellenére a tartomány kormányzója, Viktor Laiskodat fenntartja a kísérletet, amit azóta a helyi oktatási hivatalra is kiterjesztett, ezért a köztisztviselőknek is ebben a korai időpontban kell elkezdeniük a munkát.

 

Hozzászólások

Egyre több az SNI-s diák a középiskolákban, a szakképzés felé tereli őket a rendszer

Az elmúlt három tanévben meredeken emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) diákok száma a hazai középiskolákban: míg a gimnáziumokban lassan eléri az ötezret a létszámuk, a technikumokban 26 százalékkal nőtt a számuk. A gimnáziumok többsége azonban továbbra sincs felkészülve a fogadásukra, így az oktatási rendszer egyre inkább a szakképzés felé tereli az érintett tanulókat – miközben az ellátórendszer hiányosságai miatt az ország egyes részein óriási különbségek vannak.

Hogy lehet egy héten 27-szer minőségi tanórát tartani? – Lannert Judit a pedagógusok „hihetetlen terheléséről” beszélt

A pedagógusok túlterheltsége évek óta visszatérő probléma a magyar oktatásban, és nemcsak a megtartott tanórák számáról szól: a felkészülés, az értékelés és az adminisztráció is jelentős részt tesz ki a munkaidejükből. Erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is a parlamentben, felidézve, hogy évekkel ezelőtt kutatóként maga is vizsgálta a tanárok munkaterhelését.

Több mint ötezer képesítés nélküli pedagógus dolgozik a közoktatásban és a szakképzésben

Mérnök tartja a matekot, informatikus a digitális kultúrát, esetleg edző a tesit? Nem egyedüli eset. A KSH legfrissebb adatai szerint mintegy 3200 óvodapedagógus, tanító, tanár és oktató dolgozik úgy iskolában vagy óvodában úgy, hogy nincsen pedagógus képesítése, és valamivel több mint 2000 ezer főt alkalmaznak egyéb beosztású pedagógusként úgy, hogy nincsen hozzá pedagógiai végzettségük.

@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu