Ma ülnek először asztalhoz a tanári szakszervezetek Maruzsa Zoltánnal
Az új kormány megalakulása után ismét tárgyalásokba kezd a két nagy pedagógus-szakszervezet - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - a kormány képviselőjével, Maruzsa Zoltán államtitkárral.
Már az első munkanapján zaklatta a diákokat egy budapesti tanár, a rendőrök vitték el
A rendőrök vitték el az ének-zene tanárt az egyik XVI. kerületi általános iskolából. Azzal gyanúsítják, hogy zaklatta a diákokat.
Újabb bombariadó volt: több mint kétszáz belgrádi iskolában maradt el a tanítás
Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó szerda reggel, a tanítást elhalasztották, a rendőrség átvizsgálja az épületeket - közölte az oktatásügyi minisztérium.
Itt vannak a legfrissebb statisztikák a 2022-es középiskolai felvételiről
Nyilvánosságra hozta a 2022-es középiskolai felvételi statisztikáit az Oktatási Hivatal. Ezekből kiderül: tényleg technikumban tanul majd ősztől a legtöbb kilencedikes, nyelvi előkészítő évfolyamon több mint tízezren kezdenek, és a diákok többségét az első helyen megjelölt iskolába-tagozatra vették fel.
Szalagavató a háborúban: romos iskolájuk előtt keringőznek a diákok Harkivban
Bejárta a netet a Twitter-poszt, amelyen a harkivi 134-es iskola végzős osztályának diákjai a romok előtt keringőznek.
Friss: 14 milliárd forintot kap a Klebelsberg Központ
Majdnem 14 milliárd forintot kapott a Gazdaság-újraindítási Alapból a Klebelsberg Központ.
Döntöttek: törlik a Háború és békét az ukrán iskolások tantervéből
Számos orosz irodalmi művet kivesznek az ukrán tantervből – adta hírül a Twitteren a Nexta. Azok a regények, novellák, versek jutnak majd erre a sorsra, amelyek az orosz hadsereget „dicsőítik”.
Fáradtak, dühösek, levertek. És most kivételesen nem a magyar tanárokról beszélünk
Fáradtság, düh és levertség - ezekkel a szavakkal jellemzik közérzetüket a francia pedagógusok egy május végén publikált közvéleménykutatás szerint. Csak 22 százalékuk javasolná saját hivatását a fiatalabbaknak.
Egyetlen orchideát kapott egy egész tantestület az egyik pesti tankerülettől pedagógusnapra
Az iskolában Vándorvirágnak nevezték el az ajándékot és naponta váltogatják, kit boldogíthat az orchidea.
Friss felmérés: a többség szerint a tanároknak legalább 50 százalékos béremelést kellene adni
A megkérdezettek 70 százaléka szerint az oktatás problémáinak megoldásához fontos lenne, hogy önálló minisztériumot kapjon a terület - derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.
100 ezer forintot kaptak a III. kerületi óvodák pedagógusai, 20 ezer forintos pótlékkal is kiegészítik a bérüket
100 ezer forintot ad a helyi óvodák pedagógusainak a III. kerület, az önkormányzat döntött a 20 ezer forintos pótlékról is.
Sok gyereknek tényleg az iskolai ebéd jelenti a nap fénypontját. Most segíthettek rajtuk
Jelképes, 350 forintos mozijegy megvásárlásával lehet segíteni a Nógrád megyei Szirák községben élő gyerekeket és az ottani iskolát. A Milk című hatperces rövidfilm szereplői a helyi iskolások.
Itt a budapesti két tannyelvű iskolák listája
Van, ahol az angol vagy a német, máshol az olasz, a francia vagy a spanyol az oktatás nyelve, de olyan középiskola is működik az országban, ahol a diákok oroszul vagy kínaiul tanulnak különböző tárgyakat. Több tucat két tannyelvű gimnázium és technikum közül választhatnak a nyolcadikosok, ha az érettségi évére szeretnének a felsőfokú nyelvvizsga közelébe jutni. A HVG Nyelvtanulás 2022 cikke.
Dunaújvárosban megkapják az kiesett órabért a pedagógusok, ha sztrájkolnak
Ha sztrájkolnak a helyi iskolák pedagógusai, a kiesett munkaidőre járó órabért és juttatásokat az önkormányzat kifizetni – így döntöttek Dunaújvárosban.
A legfontosabb júniusi dátumok: szóbeli érettségi, középiskolai beiratkozás, felvételi
Bár a diákoknak a június egy rövid hónap, hiszen kezdődik a nyári szünet, fontos dátumokból ebben a hónapban sem lesz hiány. Mutatjuk őket.
"Néztem azt a munkát, amit - meggyőződésem - sokan nem bírnának"
„Elnéztem ma őket. A szegregálódott iskolában, az alsó tagozatos tanítókat. Néztem azt a munkát, amit - meggyőződésem - sokan nem bírnának. Tudom, mit beszélek, hiszen egyszer egy héten én is épp ezekkel a gyerekekkel vagyok. Egyszer egy héten. És sokszor ez is nehéz. Ők pedig minden nap velük vannak” – írja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.
Pedagógusnap 2022-ben: valóság lett, ami évekkel ezelőtt csak egy rossz vicc volt
Június első vasárnapja pedagógusnap, a tanárok szerint még sincs sok okuk az ünneplésre.
A tanári fizetésektől a Fudanon át a szóbeli érettségikig: a hét hírei egy helyen
Bár közeleg a nyári szünet, a héten sem maradtunk oktatási hírek nélkül: Novák Katalin aláírta a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó jogszabályt, szóbelikkel folytatódnak az érettségik és hamarosan lejárnak a diákigazolványok. Ha lemaradtatok volna valamiről, most összeszedtünk minden fontos hírt a hétről.
Lángra kapott egy power bank egy milánói iskolában, többen megsérültek
Három diákot szállítottak kórházba egy felrobbant power bank miatt az egyik milánói iskolából.
A hét legjobb híre: 2023-ban egyetlen szombati munkanap sem lesz
A munkarendet meghatározó minisztérium úgy döntött, hogy 2023-ban egyetlen egynapos, "ledolgozós” hétvége sem lesz.