"Harag nincs, de fájdalom van" – mondta a tüntetésen fogdába zárt fiú édesanyja

A 17 éves Mátét fogdába zárták az egyik tanári tüntetés után a rendőrök, előtte könnygázt is fújtak a szemébe, de végül semmivel sem vádolták meg.

  • Tornyos Kata

"Nagyon szeretném, hogy legközelebb ne történhessen meg ilyesmi senkivel, hiszen nem emberséges, amit a fiammal és velünk tettek a rendőrök, de tiszteletben tartjuk Máté döntését. Hivatalosan nem élünk panasszal, de nem titkoljuk, hogy elkeserítő – ráadásul aligha felel meg a jogszerűség kereteinek –, amit el kellett viselnünk."

– mesélte Máté anyukája a Szemléleknek. A 17 éves fiút – aki egyébként az Egységes Diákfront tagja – a május harmadiki tüntetésen állíották elő, majd zárták fogdába. Ezen a demonstráción a tüntetőket rohamrendőrök várták, akiktől egy ideig nem tudtak mozdulni, ezért dulakodás alakult ki.

A diákok hazaárulással vádolták meg őket, majd a kolostort megkerülve voltak, akik átugrottak a kordonon és kétoldalról nyomva leborították azt.

"Nem, már csak azért sem, mert nem hiszek a kollektív felelősségben. Az a kifejezés, hogy rendőrség, egy szervezetre utal: emberek vannak mögötte. Nem gondolom, hogy a teljes rendőrség hibázott."

– válaszolta az anyuka arra a kérdésre, hogy haragszik-e a rendőrségre. Ezt kiegészítette azzal, hogy bár harag nincs benne, de fájdalom természetesen van.

Máté megígérte, hogy a következő tüntetésen is ott lesz és valóban így is tett: május 19-én újra az első sorban volt az oktatásügyért tartott demonstráción, ahol megint történt agresszió.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.