Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere maga is tanár, 19 éves kora óta, vagyis 42 éve tanít. Közvetítő szerepet vállalva próbálja segíteni a kommunikációt a pedagógusok és a kormányzat között. Az kiderült, hogy több iskola igazgatójához is ellátogatott már, de azt még nem tudni, hogy átadta-e már az ott megszerzett információkat az oktatásért felelős kormányzati szerveknek.
A Huszonkettő.hu beszélgetett a fideszes politikussal, aki arra a kérdésre, hogy "Most akkor ön kinek a pártján áll?", úgy felelt, hogy a józan ész és a szakmaiság pártján. Elfogadhatatlannak tartja, hogy napjaink Magyarországán az oktatásirányítási, pedagógiai szakértelmet felülírja, keményebben fogalmazva, megöli a pártpolitika.
Közvetítői szerepet vállalt a pedagógusok és kormányzati szervek között
Felajánlotta a kerületi iskoláknak, hogy meghallgatja a tanárok véleményét, észrevételeit a készülő oktatási törvénnyel kapcsolatban, és azt továbbítja az oktatásért felelős kormányzati szerveknek.
"A beszélgetések során természetesen megpróbálok a felmerülő tanári kérdésekre is válaszolni, értelmezni a jogszabály szövegét, elmagyarázni a kormányzati szándékokat, elemezni a lehetőségeket."
– mondta a lapnak.
Eddig a Gádor Általános Iskolában, a Herman Ottó Iskolában és a Baross Gábor Általános Iskolában folytatott ilyen párbeszédet az igazgatók meghívására, de szívesen ellátogat más intézményekbe is, ha meginvitálják. Ezekből a beszélgetésekből azt szűrte le, hogy a kormány és a pedagógusok között az oktatási rendszer gyenge pontjainak meghatározásában, sőt, a célkitűzésekben sincs érdemi különbség, inkább az eszközökben, a megvalósítás lépéseinek sorrendjében vannak ellentétek. Mindenhol azt jelezték a polgármesternek, hogy a tankönyv, a munkaerőhiány és a pedagógusok teljesítménymérésének kérdése jelenti a fő problémát.
Szükség van a minősítésre
Karsay Ferenc egyetért azzal, hogy értékelni kell a tanári munka minőségét, de elismerte, hogy jelenleg nincs egyetértés a pedagógus teljesítménymérésének módszertanában.
"A kollégák szerint az objektív mérési pontok meghatározása kiemelt feladat. Valószínűleg évekre van szükség a kialakításához. A pedagógus nem csak szaktárgyi ismereteket ad át, hisz a tanár nem csupán oktat, hanem nevel is, ezt az emberi tényezőt nehéz minősíteni." – mondta.
Mennyire fontos a fizetésemelés?
A politikus szerint nagyon fontos, de ő úgy gondolja, hogy ezzel a kormányzat is tisztában van és próbálja kezelni a helyzetet, arra nem tért ki, hogy hogyan. A kormány kommunikációja jelenleg az, hogy, ha Magyarország megkapja az eu-s támogatást, akkor lesz lehetőségük emelni a béreken, az ellenzék szerint azonban ezt nem kéne az eu-s pénzekhez kötni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.