Hibrid oktatás ősztől, egyetemi tiltakozás, a tanév legfontosabb dátumai – a hét hírei röviden

Már nincs sok hátra a nyárból, de még egy rövid ideig tart a szünet. A héten sem volt hiány oktatási hírekből, összeszedtük a legfontosabbakat.

  • Eduline

Hamarosan kezdődik a tanév

A hét elején írtunk arról, hogy még nem lehet ismerni a kész terveket, de több iskola készül vészforgatókönyvvel és arra, hogy szükség lesz hibrid oktatásra. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke szerint elképzelhetetlen, hogy az elsősök személyes kapcsolat nélkül, digitálisan kezdjék el az iskolát. Az Emmi azt nyilatkozta, hogy jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) arra kéri a kormányt, hogy az oktatási intézményekre vonatkozó járványügyi protokollt legkésőbb 2020. augusztus 24-ig hozza nyilvánosságra.

Bár nem még nem lehet biztosra tudni, hogy mi lesz szeptembertől, egy friss kutatásból kiderült, hogy a távoktatás miatt a szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz. Egy másik kutatás szerint idén gyerekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre.

Iskolaőrség

Ha a szülők és diákok nem értenek egyet az iskolaőrök eljárásával, a rendőrségnél tehetnek majd panaszt - derült ki a héten.

A tanév legfontosabb dátumai

A 2020/2021-es tanév rendjéről szóló kormányrendelet alapján az iskolai év szeptember 1-jén, kedden kezdődik, és 2021. június 15-ig tart. Itt találjátok a 2020/2021-es tanév legfontosabb dátumait.

Az egyetemek is készülnek az őszi félévre

Speciális szabályokkal és óvintézkedésekkel készülnek az egyetemek a szeptemberi kezdésre. Vannak kollégiumok, ahol nem korlátozzák majd a férőhelyek számát, de a vendégfogadást szabályozzák majd. A legtöbb helyen megtartják a gólyatáborokat, de a járványügyi szabályok betartásával, vagyis figyelnek a maszkhasználatra, a távolságtartásra, és csak ötszáz résztvevősnél kisebb táborok jöhetnek szóba. Az egyetemek nagy része hibrid oktatással készül, több helyen a nagyelőadásokat csak online tartják majd meg.

A pótfelvételizők adatainak feldolgozása is elkezdődött, a ponthatárokra augusztus 28-ig kell még várni. Mindeközben az SZFE továbbra is tiltakozik a változtatások ellen, és az is kiderült, hogy a Szent István Egyetem jövőre alapítványhoz kerül, de évekig tarthat teljesen átalakulás.

Máshol is lesznek változások

Alapvető változás lesz szeptembertől, hogy a szakképző intézményekben - technikumokban és a szakképző iskolákban - és felnőttképzésben Szakmajegyzék váltja fel az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ).

Szerdán tartották az állami informatikusképzés Informatikai alapok című kurzusának a záróvizsgáját, ez azonban a visszajelzések alapján nem ment zökkenőmentesen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.