Ma még nem lesz ebéd tizennyolc Pest megyei iskolában

Hétfőn még biztosan nem főznek abban a tizennyolc Pest megyei középiskolában, ahol a közétkeztetést ellátó cég a megye jelentős tartozása miatt múlt csütörtökön felfüggesztette a menzák működését. A tárgyalások jelenleg is folynak.


Még a Fidesznél is kiverte a biztosítékot az állami iskolák terve

Nem feltétlen híve az iskolák államosításának Rogán Antal. A fideszes politikus szerint a tízezer főnél nagyobb kistelepülések jelentős részénél a működést könnyítené az általános iskolák állami kézbe vétele, de Budapest ötödik kerülete képes a saját adóbevételéből finanszírozni az iskoláit.



Nem járnak jól a tanárok az állami iskolák tervével?

Megnyugtató megoldást jelentene a komoly anyagi problémákkal küzdő kistelepüléseken dolgozó tanároknak, de rossz hatással lehet az oktatás minőségére, sőt akár elbocsátásokhoz is vezethet – már most megosztja az oktatási szakembereket a pedagógusok központi bérfinanszírozásának terve.



Haszontalan tantárgyakból szereznek potyaötösöket a diákok

Személyes hatékonyság – ebből a tantárgyból tett középiskolai záróvizsgát több mint tízezer brit diák 2010-ben. Az órákon arról tanulhattak, milyen segélyekre jogosultak munkanélküliként, hogyan kell használni a telefont és az internetet, sőt a tananyagban még a teadélutánok szervezési feladatai is szerepeltek.





Botrányos iskolai feladat ellen tiltakoznak a szülők

Még a svéd oktatási rendszer legliberálisabb oktatóit is meglepte egy általános iskolai tanárnő. Maria Ahnlund arra kérte tizennégy éves diákjait, hogy ez alkalommal ne olvasmányaikról vagy hobbijukról írjanak fogalmazást, hanem első szexuális élményeikről.



Sorra szűnhetnek meg a Pest megyei zeneiskolák

Szeptemberben megszűnhetnek Pest megyében azok az alapfokú művészetoktatási intézmények, amelyek fenntartásában nem vesz részt az adott önkormányzat, így számos település kényszerülhet arra, hogy átvegye a működtetési jogokat - közölte a megyeháza szóvivője csütörtökön.



Már szeptembertől kötelező lesz a heti öt testnevelésóra az iskolákban

Az Európai Unió is elismeri a sport oktatásban betöltött szerepét, a mindennapi fizikai aktivitás jelentőségét, ezért a néppárti képviselőknek a Régiók Bizottságában kezdeményezniük kellene a mindennapos testnevelés egységes európai iskolai bevezetését - mondta Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke, gödöllői polgármester.



Kilenc évfolyamossá tenné az általános iskolát Pokorni

A vállalatok tényleges költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését szorgalmazza Pokorni Zoltán. A szakpolitikus a bevezetés alapfeltételének nevezte a megerősített közismereti alapképzést is, amelynek egyik reálisabb megvalósítási lehetősége a 4+5 osztályos iskolaszerkezet.


Sztrájkolhatnak a tanárok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Sztrájkbizottságot hoztak létre a pedagógus szakszervezetek Miskolcon, mert csaknem 500 millió forinttal kevesebb jut az idén oktatásra, és attól tartanak csökkenni fog a tanári fizetés. Az érdekképviseletek a jövő hét elején döntenek arról, demonstrálnak-e - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.