Diákok loptak számítógépeket egy iskolából

Fiatalok loptak el 600 ezer forint értékű informatikai eszközöket a besenyődi általános iskolából - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden.

  • Eduline

A két gyanúsított - egy 17 és egy 14 éves fiú - egy bukóra állított ablakon át mászott be az intézménybe, és új, még dobozban lévő számítógépeket, monitorokat, csatlakozókat, valamint oktatási CD-ket tulajdonított el - mondta Fedor Rita. Az ellopott eszközöket a fiúk elrejtették, de a rendőrség hiánytalanul megtalálta és lefoglalta őket, így a kár megtérült.  

A fiatalabb betörőnél lefoglaltak még egy számítógépet, amely szintén a besenyődi iskolából tűnt el korábban. A fiúkat vasárnap éjjel a szomszéd község, Levelek polgárőreinek segítségével fogták el; büntetőeljárás indult ellenük.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.