Külföldre menekülnek a magyar diákok?

Az egri diákok több mint fele azt tervezi, hogy egy ideig valamelyik uniós országban dolgozna, és az elmúlt öt évben megnőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik az országon belül más településre szeretnének menni tanulni vagy dolgozni - derül ki a legfrissebb ifjúságkutatási beszámolóból.





Mégiscsak megéri érettségit szerezni?

Magyarország 2010 első félévében a legutolsó helyre került az unióban alacsony foglalkoztatottsági rátájával. A diplomások és az érettségizettek foglalkoztatottsága többé-kevésbé megegyezik az uniós átlaggal, de az érettségivel nem rendelkezőké kirívóan alacsony – írja a Népszabadság.




Fikarcnyit sem érdekli a történelem a brit diákokat

Egyre kevesebb brit diák választja a történelem tantárgyat gimnáziumi tanulmányai során, a Nagy-Britanniában bevezetett oktatási reform ugyanis a korábbinál nagyobb szabadságot ad a tanulóknak abban, hogy milyen tantárgyakat tanulnak. A változtatás nagy vesztese – úgy tűnik – a történelem volt.





Nem mentek iskolába a tornaszentandrási diákok

Nem jutottak el az iskolába pénteken a Borsod megyei Tornaszentandrásról a gyerekek, akik egyébként a környező települések oktatási intézményeibe - Bódvaszilasra, Szögligetre - járnak, ugyanis a Bódva elöntötte a faluból kivezető utat.



Mire adhat egyest a tanár, és mire nem?

Igazolatlan hiányzásért és rossz magatartásért egyetlen diáknak sem lehet egyest adni, az el nem készített házi feladatért és az üresen hagyott tesztlapokért azonban joggal jár az elégtelen. Mi alapján dönthetnek a tanárok a félévi és év végi jegyekről? Megnézhetik-e a szülők a kijavított dolgozatokat? És mit tehetnek a tanulók, ha úgy érzik, ok nélkül buktatták meg őket?




Kötelezővé tehetik a jógát az iskolákban - túl nagy a stressz?

Kötelező jógaórákat javasol az indiai általános iskolákban egy képviselő, aki szerint a jóga fegyelemre tanítaná a gyerekeket, megőrzi fizikai állapotukat, és abban is segítene, hogy a tanulók levezessék a többek között a túlzott számítógép-használatból adódó stresszt.




PISA: most először vittük át a lécet

Nemzetközi átlagnak megfelelő eredményt értek el a magyar középiskolások a 2009-es PISA-felmérésen: szövegértésből nagyot javítottak, a matematikai és természettudományi teszten azonban átlagosan ugyanannyi pontot értek el, mint 2006-ban. Bár az oktatási államtitkár "átlagon felüli eredményről" beszél, a tizenöt éves magyar tanulók 17 százaléka még mindig funkcionális analfabéta.