Katonai képzés indul az egyik debreceni szakközépiskolában

Országosan egyedülálló katonai középiskolai szakképzés indításáról írt alá szándéknyilatkozatot Hende Csaba honvédelmi miniszter és Papp László debreceni alpolgármester kedden Hajdú-Bihar megye székhelyén. A képzés a jövő tanévben indul két osztállyal.


Az általános iskolások is rosszul járnak az új közoktatási törvénnyel

Az önkormányzatiság alapjait kérdőjelezi meg, és a választójoggal rendelkező diákok felét kizárja a választható körből az új köznevelési koncepció, mely szerint diákönkormányzati vezető csak az lehet, aki betöltötte 12. életévét, és a tanulmányi eredménye eléri vagy meghaladja az iskolai átlagot - mondta a Magyar Hírlapnak Jásper András, a Diákközéletért Alapítvány elnöke.






Furcsa tévhitek alapján dönt Hoffmann Rózsa államtitkársága a közoktatásról

"Ha hibás feltételezésekből indulunk ki, az azokra épített közpolitikai katedrális úgy fog kinézni, mint Bejrút a 16 évig tartó polgárháború után. Mielőtt tehát nekilátnánk boncolgatni a készülő új központi tanterv és a hozzájuk csatlakozó kötelező kerettantervek által teremtett tartalmi szabályozó rendszert, vessünk egy pillantást az azok alapjául szolgáló premisszákra" - olvasható az Oktpolcafén.


PDSZ: mindenkinek jobb lenne, ha megelőznék a sztrájkokat

Egyeztessen a kormányzat a közoktatást meghatározó köznevelési törvény koncepciójáról, mert annak részleteit csak a sajtóból vagy informális forrásokból ismerik az érintettek - szólította fel a döntéshozókat Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke hétfői, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.



Pokorni megmondta, kik veszítenek sokat a kormány tervével

A közoktatási koncepcióban szereplő elképzelések a válság miatt meghaladják az ország pénzügyi lehetőségeit - jelentette ki Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában.