Lezuhant az iskola második emeletéről egy 10. osztályos diák
Leesett egy gyerek a XI. kerület egyik iskolájának második emeletéről. A 10. osztályos fiú súlyosan megsérült - írja a híradó.hu.
Leesett egy gyerek a XI. kerület egyik iskolájának második emeletéről. A 10. osztályos fiú súlyosan megsérült - írja a híradó.hu.
Eduline
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult rendőrségi nyomozás ismeretlen tettes ellen annak a 15 éves fiúnak az ügyében, akit egy kaposvári szakközépiskolában az egyik diáktársa többször megrúgott az osztályteremben és a folyosón - erősítette meg az erről szóló lapinformációt a városi rendőrkapitányság sajtóreferense.
Eduline
Az ukrán nemzeti színeket jelképező kék-sárga krizantémcsokorral verte többször fejbe Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási minisztert egy diáklány csütörtökön Kijevben, az európai országok oktatási minisztereinek fórumán elmondott beszéde után - adták hírül ukrán internetes hírportálok.
Eduline
Közel két évtizede az idén fordult elő először, hogy zökkenőmentes volt a kárpátaljai magyar iskoláknak szánt tankönyvek kiadásának állami finanszírozása - írta csütörtökön megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.
Eduline
Beigazolódott egy 12 éves általános iskolás jóslata: Edgar Codling 1913-ban arról írt, hogy az ezredfordulóra bárkinek lehet majd biciklije, és a repülőgép ugyanolyan népszerű közlekedési eszközzé válik, mint az autó.
Eduline
Bort találtak az egyik új mexikói általános iskola tanárának poharában, ezért azonnal elbocsátották – adta hírül a The New Mexican.
Eduline
Néhány svédországi óvoda GPS-alapú és más elektronikus nyomkövető eszközöket kezdett el alkalmazni, hogy a kirándulások alatt pontosan meghatározhassák, melyik gyerek merre jár.
Eduline
Árammal, mármint az agy egy bizonyos területének gyengeáramú aktiválásával jobban, gyorsabban lehet tanulni - állítják oxfordi kutatók.
Eduline
Elbocsátottak egy brit általános iskolai tanárt, mert megengedte tanítványainak, hogy megöleljék – számolt be a The Telegraph.
Eduline
Még az oktatási bizottság fideszes alelnöke sem tudja, milyen szakértői csapat készítette el a közoktatási törvényt. Azt sem lehet tudni, lesz-e forrás a tervek megvalósítására, hiába mondtuk el aggályainkat, „nagyon kevés esetben talált értő fülekre” - fogalmazott Pósán László, aki bevallása szerint még nem találkozott a felsőoktatási koncepcióval.
Eduline
Rendeződhet a marosvásárhelyi magyar-román iskolanév-vita, miután Dorin Florea polgármester kijelentette, hogy a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről kell elnevezni a 2-es számú általános iskolát. A kijelentés ellenére tovább folynak a román és magyar aláírásgyűjtések az iskola elnevezéséért.
Eduline
Az LMP szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülésén arról születhet döntés, hogy újabb 500 millió forintot vonnak el az oktatás területéről.
Eduline
Hemzsegnek a durva helyesírási hibák a közösségi oldalakon, a szemfüles facebookozók és twitterezők persze azonnal kiszúrják a kisebb és nagyobb bakikat. Angol nyelvterületről szemezgettünk.
Eduline
Rosszul járnak a tankönyvkiadók az erőforrás-minisztérium javaslatával, amely az idei szinten tartaná a hivatalos tankönyvlistán szereplő kiadványok felső árhatárát, miközben a cégek költségei folyamatosan emelkednek. A nagy buktát mégsem ez, hanem az új alaptanterv elfogadása jelenti majd.
Eduline
Országosan egyedülálló katonai középiskolai szakképzés indításáról írt alá szándéknyilatkozatot Hende Csaba honvédelmi miniszter és Papp László debreceni alpolgármester kedden Hajdú-Bihar megye székhelyén. A képzés a jövő tanévben indul két osztállyal.
Eduline
Az önkormányzatiság alapjait kérdőjelezi meg, és a választójoggal rendelkező diákok felét kizárja a választható körből az új köznevelési koncepció, mely szerint diákönkormányzati vezető csak az lehet, aki betöltötte 12. életévét, és a tanulmányi eredménye eléri vagy meghaladja az iskolai átlagot - mondta a Magyar Hírlapnak Jásper András, a Diákközéletért Alapítvány elnöke.
Edupress
Mivel az iskolafenntartással az államnak azt az összeget is elő kell teremtenie, amelyet korábban a települések biztosítottak, elkerülhetetlen a forrásátcsoportosítás, kevesebb pénzből gazdálkodnak majd az önkormányzatok - mondta a Magyar Hírlapnak Hoffmann Rózsa.
Eduline
Baseballütővel támadt rá gyermeke iskolatársaira egy nő Dél-Angliában, mert állítása szerint a diákok rendszeresen bántották a fiát – adta hírül a Daily Mail.
Eduline
Egy diák és egy szülő panaszára pereltek be egy virginiai iskolát az intézmény falán függő tízparancsolat miatt – számolt be a Huffington Post.
Eduline
Alighanem mindenki látott már fatális helyesírási hibákat a közösségi oldalokon, a híradóban vagy valamelyik utcai óriásplakáton. Az elírások olykor-olykor egészen szórakoztatóak – angol nyelvterületről szemezgettünk.
Eduline